Képviselőházi bizalom a cseh kormánynak

Prága |

<p>Bizalmat kapott vasárnap a prágai képviselőházban a Jan Fischer miniszterelnök vezette átmeneti cseh kormány.</p>

Az öt parlamenti párt közül a Polgári Demokratikus Párt, a Cseh Szociáldemokrata Párt és a Zöldek Pártja támogatta a kormányt, ami elegendő volt a bizalom megszerzéséhez. A kommunista párt képviselői és a kereszténydemokraták többsége tartózkodtak a szavazástól.
    Az átmeneti kormány létrehozására azért volt szükség, mert a Mirek Topolánek vezette jobbközép kabinet márciusban elveszítette a képviselőház bizalmát. Fischer kormánya a politikai megállapodások szerint az októberre tervezett előre hozott képviselőházi választásig fogja vezetni az országot. Legfontosabb feladata a cseh uniós elnökség utolsó szakaszának kezelése, valamint a jövő évi állami költségvetés és az idő előtti választás előkészítése.
    Az átmeneti kormány programjának indoklásakor Fischer leszögezte: tudja, hogy kormánya nem választás, hanem politikai megállapodás eredménye alapján állt fel, tagjai nem politikusok, hanem a pártok által jelölt szakemberek. Feladata ezért nem egy politikai program megvalósítása, hanem az ország ügyeinek vezetése.
    "Ebből kiindulva a kormány kerülni fogja a politikailag és ideológiailag vitatható döntéseket" - jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy a kabinet a rendelkezésére álló időben passzívan viselkedne.
    Aláhúzta, hogy a jelenlegi gazdasági válság okozta nehéz helyzetben ez egyébként is lehetetlen lenne. A kormány tartózkodni fog az állam működésébe való komolyabb beavatkozástól, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a szükséges reformokat előkészítse. Fischer szerint már a jövő évben jelentősen be kell avatkozni a közkiadások és az állami beruházások rendszerébe, mert a mai helyzet tovább nem tartható fenn, s szükség van a kiadások racionalizálására.
    A kormányfő elmondta: a kabinet nagyon határozottan kíván fellépni és harcolni a szélsőséges jelenségek ellen.
    "Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megőrizzük a társadalmi békét még akkor is, ha népszerűtlen intézkedésekre kényszerülünk" - hangsúlyozta Fischer. Kifejtette azt is, hogy kormánya tiszteletben fogja tartani Csehország nemzetközi kötelezettségeit.
    Jirí Paroubek, szociáldemokrata pártelnök a vitában pragmatikusnak minősítette a kormányprogramot, s pártja nevében támogatásáról biztosította. Mirek Topolánek volt kormányfő felszólalásában éles támadást intézett a szociáldemokraták ellen, s azzal vádolta őket, hogy az átmeneti kormányt saját céljaikra kívánják kihasználni. A polgári demokraták bírálatának célpontja Martin Pecina belügyminiszter volt. Ennek ellenére ők is támogatásukról biztosították a kormányt.  Az ellenzéki kommunista párt elnöke, Vojtech Filip azt kifogásolta, hogy a kormányprogramból hiányzik a korrupció elleni harc. 
    Václav Klaus államfő május 8-án nevezte ki az új cseh átmeneti kormányt, amelynek 30 napon belül kellett a képviselőház elé terjesztenie programját és bizalmi szavazást kérnie maga ellen. A rendkívüli képviselőházi ülésre azért került sor vasárnap, mert június 7-én ez a határidő lejárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?