Kenya: Guinea, Libéria és Sierra Leone lakosait nem engedjük be

Nairobi |

<p>Kenya megtiltotta a Guineából, Libériából vagy Sierra Leonéból érkezők beutazását - jelentette be szombaton a kenyai egészségügyi minisztérium, amely az Ebola-vírus terjedésének megakadályozásával indokolta az intézkedést.</p>

James Macharia kenyai egészségügyi miniszter elmondta: a kormány ideiglenes jelleggel felfüggesztette azoknak a beutazását, akik az Ebola-járvány által leginkább sújtott három országból érkeznének. A tilalom kedd éjféltől lép majd érvénybe, és az ország összes határátkelőjére vonatkozik. 

Nem zárják el ugyanakkor a beutazás lehetőségét az olyan egészségügyi dolgozók elől, aki éppen ennek a járványnak a legyőzése érdekében utaznak Kenyába, és beléphetnek az országba az említett három afrikai államból hazatérő kenyaiak is, akiket azonban alapos vizsgálatnak vetnek alá, és szükség esetén karanténba zárják őket. 

Hivatalos adatok szerint eddig 1975-en fertőződtek meg és 1069 haltak meg az Ebola-járvány miatt négy nyugat-afrikai országban, Guineában, Libériában, Sierra Leonéban és Nigériában. Ugyanakkor a WHO szerint a hivatalos adatok jelentősen alábecsülik a járvány betegeinek és haláleseteinek számát. 

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban kezdődött. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?