Katalán tisztviselőket vett őrizetbe a spanyol rendőrség

Madrid |

<p>Házkutatást kezdett több katalán kormányzati épületben a spanyol csendőrség szerdán Barcelonában, és több magas rangú tisztviselőt őrizetbe vett. A katalán kormány a demokrácia szégyenének nevezte a hatósági akciót.</p>

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint 41 kormányzati hivatalban és egyéb helyszíneken intézkednek hatóságok, egyebek mellett a katalán adóhatóságnál, a gazdasági, a munkaügy, valamint a szociális és családügyi tanácsnokságokon, amelyek tartományi minisztériumoknak felelnek meg.

A Barcelona közelében található, Bigues i Riells nevű település egyik üzemcsarnokában pedig mintegy 9 millió darab szavazólapot foglaltak le.

A katalán ügyészség utasítására kezdett házkutatásokkal párhuzamosan eddig 14 embert vettek őrizetbe, köztük Josep Maria Jovét, a katalán gazdasági miniszter vezető titkárát.

A spanyol csendőrség az alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért illegálisnak tartott október 1-i önrendelkezési népszavazással kapcsolatos dokumentumokat keres, valamint bizonyítékot arra, hogy vajon a katalán kormány költött-e közpénzt a referendum előkészületeire.

Oriol Junqueras, katalán elnökhelyettes a TV3 katalán televíziónak az intézkedések hírére, elsőként a helyi kormányból, úgy reagált: ez nyugati demokráciában nem történhet meg, túlmegy minden demokratikus garancián, és sérti az állampolgárok alapvető jogait.

"Fegyvereink a (szavazó)urnák"

Ezt követően több kormányzati épület előtt tüntetők jelentek meg, tiltakozva az eljárás ellen. A gazdasági tanácsos hivatalánál délutánra a hatóságok szerint csaknem négyezer ember gyűlt össze az utcán. "Szavazunk!", "Fegyvereink a (szavazó)urnák" - kiabálták, és többször elénekelték a katalán himnuszt is. A tiltakozók egy csendőrautó kerekének gumiabroncsait kiszúrták.

A törvénysértésre, az alkotmány ellen irányuló cselekvésre az államnak reagálnia kell - mondta Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök a parlament alsóházának ülésén, amelyet ez a téma uralt.

A spanyol kormányfő szerint nincs olyan demokratikus állam a világon, amely elfogadja, amit Katalóniában terveznek, és hozzátette, hogy ráadásul figyelmeztették őket, tudták, hogy a referendumot nem lehet megrendezni, mert az sérti a nemzeti szuverenitást.

A Barcelonában zajló csendőri akció elleni tiltakozásként a spanyol parlament katalán pártjainak képviselői elhagyták az üléstermet.

"Totalitárius fellépés"

Carles Puigdemont, katalán elnök rendkívüli kormányülést hívott össze az ügyben, amelyet követően hivatalos televíziós nyilatkozatában úgy fogalmazott: "elutasítjuk és elítéljük a spanyol kormány totalitárius fellépését".

Mint mondta, a katalán kormányt "agresszió" érte a spanyol kormány részéről, amely kívül esik a törvényes kereteken. 

"A spanyol állam de facto felfüggesztette Katalónia önrendelkezését" - jelentette ki, egyúttal a katalán kormány támogatásáról és védelméről biztosított mindenkit, akit a hatóságok őrizetbe vettek.

A katalán elnök szavai szerint ez a demokrácia szégyene, a spanyol kormány pedig átlépte azt a határvonalat, amely elválasztja a totalitárius rezsimektől.

Carles Puigdemont azt is mondta: nem fogadják el a visszatérését a múltba, és azt sem, hogy ne hagyják dönteni őket a jövőről.

Megerősítette: október 1-én szavaznak, "békés", és "masszív" választ adnak a spanyol kormánynak, addig azonban - mint mondta - "szilárdságra és nyugalomra" van szükség.

"Szégyen, hogy Spanyolországban lehetnek politikai fogvatartottak, ahelyett, hogy párbeszéddel és józansággal néznének szembe egy politikai problémával" - fejtette ki véleményét Pablo Iglesias, a spanyol parlamentben ellenzékben lévő baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) nevű párt főtitkára, amely a törvényhozás harmadik legnagyobb pártja.

A spanyol parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), és a negyedik legnagyobb Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, korábban már támogatásáról biztosította a konzervatív Néppárt (PP) vezette spanyol kormányt "az alkotmány védelmében" és "az illegális népszavazás megakadályozásában". Ezen pártok vezetőivel a spanyol miniszterelnök napközben rendkívüli tanácskozást folytatott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?