Karadzsicsot az USA védte?

Belgrád |

<p>Az Egyesült Államok 2000-ig védte Radovan Karadzsicsot, ekkor azonban az amerikai központi hírszerző hivatal (CIA) rájött, hogy megszegi a Washingtonnal kötött megállapodást, amelynek révén elkerülte a nemzetközi igazságszolgáltatást - írta szombati számában a Blic című szerb lap.</p>

A lap "jól értesült amerikai titkos szolgálati forrásokra" hivatkozva arról számolt be, hogy a boszniai szerbek egykori vezetője 2000-ig élvezte az amerikai védelmet. Ebben az évben a CIA több telefonbeszélgetését lehallgatva rájött, hogy Karadzsics továbbra is személyesen irányítja pártját, a nacionalista SDS-t. Ez dühítette fel az amerikaiakat, és ekkor vették le róla a kezüket.
Volt egy olyan pártgyűlés akkoriban a kelet-boszniai Bijeljinában, ahol Karadzsics személyesen is megjelent, utasításokat adott a párt aktivistáinak és közölte, mely vezetőségi tagokat kell leváltani és kiket kell kinevezni a helyükre. Az amerikaiakat feldühítette, hogy Karadzsics semmibe vette a megállapodást. Úgy döntöttek, beszüntetik "nem hivatalos védelmét", amely attól is megóvta őt, hogy más titkos szolgálat, a brit vagy a francia fogja el őt.
Karadzsics csütörtökön jelent meg először a hágai törvényszék előtt, ahol azt állította, hogy annak idején Richard Holbrooke amerikai különmegbízott, az 1995-ös boszniai békemegállapodás egyik fő előkészítője azt ígérte neki, hogy megkímélik a nemzetközi felelősségre vonástól, ha visszavonul a közéletből. Holbrooke cáfolta, hogy ilyen megállapodás létezett volna.
A Blic informátora ugyan nem volt biztos abban, hogy létezett-e ennek a megállapodásnak írásos dokumentuma, azt viszont biztosan állította, hogy Holbrooke elismerte: Karadzsics "a legmagasabb szintű amerikai garanciákat kapta meg." (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?