Káosz fenyegeti az amerikai terrorellenes műveleteket Jemenben

Washington |

<p>Az amerikai dróncsapásokat jóváhagyó jemeni elnök és kormányának lemondása nyomán az arab országban veszélybe került a Fehér Háznak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat elleni terrorelhárítási stratégiája - írta pénteki számában a The Washington Post című napilap.</p>

A polgárháború, az ország széthullása és az elhúzódó káosz perspektívája kétségessé teszi az al-Kaidával szembeni amerikai terrorelhárítási műveletek helyi támogatását - vélte a szerző. A Jemenben alkalmazott módszereket Barack Obama elnök többször is modellértékűnek nevezte, amelyeket fel lehetne használni a dzsihadista fenyegetés ellen olyan országokban is, mint Irak és Szíria.

A Pentagon Jemenben nagy létszámú erők állomásoztatása helyett a helyi biztonsági erőkkel együttműködő kiképzőkre és összekötőkre korlátozta jelenlétét. Ezek számát hivatalosan sohasem közölték. Az Egyesült Államok emellett - az országon kívül állomásoztatott - drónokat is használt Jemenben, felderítésre és csapásmérésre egyaránt. Ezek egy része a Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA), egy másik pedig az összfegyvernemi különleges műveleti parancsnoksághoz tartozott.

A dróncsapásokat minden esetben a 2012-ben amerikai segítséggel hatalomra került Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök engedélyezte. A Fehér Háznak most választania kell: leállítja a pilóta nélküli repülőgépek bevetését vagy folytatja azt, akár annak árán is, hogy megsérti Jemen szuverenitását. A dilemmát tovább súlyosbítja, hogy a CIA és az amerikai haderő a jemeni hírszerzésnek a terepen szerzett értesülései alapján jelölte ki a célpontokat.

A Jemen vezetését lemondásra késztető - feltehetően iráni támogatást élvező - síita húszi fegyveresek az al-Kaidát és az Egyesült Államokat egyaránt ellenségüknek tekintik. Az amerikai külügyminisztérium közlése szerint hamarosan tovább csökkenhet az ország szanaai követségének létszáma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?