Kaczynski: Lengyelország nem mond le szuverenitásáról

Jaroslaw Kaczynski

Az uniós jog és a lengyel alaptörvény viszonyáról hozott döntésében a lengyel alkotmánybíróság a Lengyelország szuverenitását veszélyeztető uniós lépésekre reagált, a szuverenitás kérdésében pedig Varsó egy negyedlépésnyit sem fog meghátrálni – szögezte le a lengyel kormánypárt elnöke egy szerdán megjelent interjúban.

„A dolog egyértelmű: az uniós jog soha nem élvez elsőbbséget az alkotmányunkkal szemben”, az elsőbbség – az alaptörvényt kivéve – csak azokat az ügyeket illeti meg, amelyekben Lengyelország átruházta a hatásköröket az Európai Unióra (EU) – húzta alá Jaroslaw Kaczynski, lengyel miniszterelnök-helyettes, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság elnöke a Gazeta Polska konzervatív hetilapnak adott interjúban.

Az uniós tagállamok „sem szuverenitásukról, sem a demokráciáról soha nem mondtak le”. „Természetesen a legfontosabb, a szuverenitásunkat érintő ügyben egy negyedlépésnyit sem hátrálunk meg” – tette hozzá.

„Tenni fogjuk a dolgunkat, megvalósítjuk céljainkat, például az igazságügyi reform terén” – válaszolt Kaczynski arra a kérdésre, hogy Lengyelország a továbbiakban mily módon fog védekezni az uniós színtéren. Megerősítette, hogy az igazságügyi reform gyorsítása várható, ennek tervezete már elkészült.

Korábbi nyilatkozataiban Kaczynski jelezte: a reform keretében megszüntetik a Brüsszel által bírált fegyelmi kamarát a legfelsőbb bíróságon. A kamara megszüntetése azon követelmények egyike volt, amelyeket kedden az Európai Parlamentben folytatott vitában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismételten megfogalmazott az ülésen szintén felszólaló, a lengyel alkotmánybírósági döntést magyarázó Mateusz Morawiecki kormányfőhöz fordulva.

Kaczynski szerint az uniós szervek európai szuperállam létrehozására törekednek. Egy ilyen, „teljesen antidemokratikus, a nemzeteket rangsoroló” EU-ban egyes nemzetek – például a németek – szuverén státuszt élveznének, Lengyelország és a lengyelek pedig nem – mondta.

Kaczynski szerint a „szuperállam víziója" a brit kilépést követően vált lehetővé. Arról, hogy az EU-ban fontolóra vették-e Lengyelország „kiszorítását” is, Kaczynski elmondta: nincs lehetősége ellenőrizni az ilyenfajta értesülések valódiságát. Szerinte a lengyel kilépésről olyanok beszélnek, akik kormányváltást akarnak előidézni Lengyelországban. „Azt hiszem, egy kolonizációs forgatókönyvről van szó. Az a törekvés, hogy nálunk vagy akár Magyarországon kormányváltás következzen be, nem öncélú, hanem éppen ennek a (kolonizációs) elgondolásnak az előfeltétele” – fejtette ki Kaczynski.

A beszélgetés során érintették a Fit for 55 (Irány az 55) nevű komplex uniós klímacsomagot is. Az Európai Bizottság javaslata egyebek között előirányozza, hogy a szén-dioxid-kibocsátás költségeit kiterjesztenék a lakossági és a közlekedési ágazatra is. Ez azt jelentené, hogy a háztartásoknak is hozzá kellene járulniuk e költségek finanszírozásához, ami jelentős többletterhet róna az európai családokra. Kaczynski kijelentette: Lengyelország kénytelen lesz felvenni a harcot ezen a területen, különös tekintettel arra, hogy a gázárak emelését célzó orosz lépések radikálisan befolyásolják kontinensünk energiabiztonságát.

Michal Kurtyka klímaügyi miniszter szerdán közzétette a Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztosnak küldött levelét, melyben sürgős lépéseket szorgalmazott az Európában növekvő gázárak miatt. Többek között a Gazprom orosz gázvállalat domináns pozíciójával való visszaéléseket megakadályozó intézkedéseket kért, valamint annak megvizsgálását, hogy milyen befolyással rendelkezik a befejezés előtt álló Északi Áramlat-2 orosz-német gázvezeték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?