Juncker kizárja az EU-szerződések módosítását

London |

<p>Az Európai Bizottság elnöke kizárta annak lehetőségét, hogy a London által a brit-EU viszonyrendszer átalakításáról igényelt tárgyalások uniós szerződésmódosításokkal járó reformokat eredményezzenek - írta brüsszeli forrásokat idézve a szerdai The Times.</p>

A tekintélyes brit konzervatív napilapnak Jean-Claude Juncker EU-bizottsági elnök környezetében dolgozó brüsszeli illetékesek elmondták: Juncker mandátumának lejártáig, vagyis 2019 végéig nincs esélye uniós szerződésmódosítási tervek napirendre kerülésének.

A The Times brit kormányzati forrásai szerint ebben a helyzetben London legalább "jegyzőkönyvileg rögzített" ígéreteket várna el az EU-szerződések későbbi módosítására. David Cameron miniszterelnök tervei szerint ha a Konzervatív Párt kormányon marad a május 7-ei választások után, Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel olyan kérdésekben is, amelyek az EU-szerződések módosítását igényelnék. A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

A Konzervatív Párt szeretné elérni emellett az átmeneti bevándorlási korlátozások rendszerének teljes reformját is. A párt e héten ismertetett választási programjának egyik kiemelt pontja szerint az Európai Unió további bővítésének jóváhagyása fejében London ragaszkodni fog ahhoz, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az új tagországokra, amíg azok gazdaságai nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe.

A Konzervatív Párt ennek alapján gyakorlatilag azt szeretné elérni, hogy az EU-tagállamok a mostani uniós szerződésekben szereplő, legfeljebb hét évi átmeneti időszaknál hosszabb ideig is korlátozhassák az újonnan csatlakozó országok munkavállalóinak bevándorlását.

Cameron nemrégiben egy üzleti rendezvényen felszólalva alig burkolt utalást tett arra is, hogy ha Brüsszel ehhez nem járul hozzá, London megvétózhatja a további EU-bővítéseket. Kijelentette: az új tagállamok felvételéhez egyhangú határozat szükséges, és ez "tökéletes helyzetbe" hozza Nagy-Britanniát ahhoz, hogy az átmeneti korlátozások szabályozásának módosítását célzó szándékát a jövőbeni bővítési döntések esetében érvényesíteni tudja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?