Belgrád. Jugoszlávia egy hajszálnyira van attól, hogy végleg megszűnjön létezni, illetve Szerbia és Montenegró nevű államalakulattá alakuljon át, miután az alkotmányozó bizottság megszövegezte a majdani közös állam alkotmányos alapokmányának végrehajtásáról rendelkező törvényt.
Jugoszlávia hamarosan megszűnik
A végrehajtási törvény legvitatottabb kérdéseiben öszvérmegoldás született. Az alaptörvényt és a végrehajtási jogszabályt külön szavazással, egyszerű többséggel és a módosítás lehetősége nélkül fogadják el a parlamentek. A közös képviselők megválasztásáról a köztársasági parlamentek külön törvényt hoznak legkésőbb tíz nappal az alkotmányos alapokmány törvényerőre emelkedése után, majd a jugoszláv államfő kiírja a választásokat. Az alaptörvényben foglalt elvek szerint a képviselőket közvetlenül választják meg, kivéve az első két évet, amikor a köztársasági parlamentek fogják delegálni őket. A képviselők nem hívhatók vissza. A munka nélkül maradt jelenlegi szövetségi honatyák és kormánytisztviselők még legfeljebb egy évig fizetést kapnak.
Az alkotmányozó bizottság hamarosan, a szükséges jogtechnikai kiigazítások után a parlamentek elé terjeszti az alaptörvény végrehajtásáról szóló törvényt. A testület azonban még ezzel sem fejezte be a munkát: el kell fogadnia még a kisebbségi jogokról szóló alapokmányt, amely szerves részét képezi majd az alaptörvénynek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.