Jópofizás a Sándor-palotában

Budapest |

<p>Sólyom László leköszönő köztársasági elnök csütörtök délután, mikor hivatalosan is átadta hivatalát Schmitt  Pál új államfőnek kiemelte, "láthatatlan elnökként" mindig mellette áll. Schmitt Pál közölte, igényt tart az együttműködésükre.</p>

A Sándor-palotában Sólyom László sok sikert kívánt az új köztársasági elnöknek munkájához.

Úgy fogalmazott: magától értetődik, hogy minden elnök szeretne új fejezetet kezdeni, "azonban ne felejtse el, hogy mindnyájan ugyanazt a könyvet írjuk".

Kiemelte, hogy "láthatatlan elnökként" mindig Schmitt Pál mellett áll, mint mondta:"amikor csak az Ön lelkiismeretét ébreszteni kell, vagy meg kell erősíteni".

Schmitt Pál fennkölt pillanatnak nevezte, hogy átveheti a nemzet képviseletét és a demokrácia őrzését.

Hangsúlyozta: mindent el fog követni, hogy elődje nyomdokába léphessen, aki, mint fogalmazott, magasra tette a mércét.

A pénteken hivatalba lépő Schmitt Pál azt mondta, hogy igyekszik Sólyom László útmutatásai szerint dolgozni, és "jottányit" sem fog engedni az alkotmány által ráruházott felelősségből.

Beszélt arról is, hogy köztársasági elnökként neki is lesznek külön vállalásai, mint ahogyan Sólyom László szívén viselte a környezet védelmét és a nemzet egységesítését.

Hozzátette: számít Sólyom László személyes tanácsaira és igényt tart az együttműködésükre.

Az elnöki hivatal átadás-átvétele azóta zajlik, hogy az Országgyűlés június 29-én megválasztotta a Fidesz-KDNP jelöltjét, Schmitt Pált köztársasági elnöknek.

Kiss Norbert, az elnöki hivatal jövendő társadalmi és kommunikációs hivatalvezetője hétfőn az MTI-nek elmondta: Tari Sándor hivatalvezetőn keresztül Vajna Márton, a KEH jövendő külügyi hivatalvezetője és ő maga intézte a hivatal átadás-átvételét.

Schmitt Pál augusztus hatodikán lép hivatalába ünnepélyes keretek között; az egyórásra tervezett ünnepségen az új államfő is beszédet mond majd.

Sólyom Lászlót a már elfogadott, de még ki nem hirdetett a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvény értelmében két fős titkárság illeti meg, akik - az MTI értesülése szerint - az államfő apparátusából kerülnek ki. Emellett Sólyom Lászlót személyes gépkocsi használat illeti meg.

A jogszabály kitér arra, hogy a volt köztársasági elnöknek - kérelmére - ha ötéves hivatali idejét kitöltötte, megfelelő lakáshasználati jog jár, s e jogosultság a volt államfő halála esetén az özvegyét is megilleti.

A tisztséghez méltó lakást és annak fenntartását továbbra a Köztársasági Elnöki Hivatal biztosítaná, de mennyiben a volt köztársasági elnök más közjogi tisztsége megszűnése jogcímén már lakáshasználati jogot szerzett, csak egy lakásra vonatkozó lakáshasználati jog illeti meg.

Péntektől új struktúrában működik a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH). Három vezető szervezeti egység jön létre: a jogi, alkotmányossági és közigazgatási, a külügyi, illetve a társadalmi és kommunikációs hivatal.

A KEH csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll, hogy a leköszönő államfő, Sólyom László és utódja, Schmitt Pál délutáni négyszemközti megbeszélésükön formálisan is lezárták az átadás-átvétel folyamatát.

A pénteken létrejövő új szervezeti egységek közül a jogi, alkotmányossági és közigazgatási hivatalt Cservák Csaba, a külügyi hivatalt Vajna Márton, a társadalmi és kommunikációs hivatalt pedig Kiss Norbert irányítja. A szervezet részét képezi a katonai főosztály, valamint a gazdálkodási és üzemeltetési főosztály is - olvasható a közleményben. (A Köztársasági Elnöki Hivatalban eddig öt - az alkotmányügyi és jogi, a katonai, a külügyi, a protokoll, illetve a stratégiai és kommunikációs - főosztály működött, és a hivatalvezető irányítása alá tartozott az üzemeltetés.)

A KEH arra is emlékeztet, hogy Schmitt Pál pénteken ünnepélyes keretek között lép hivatalba. A rendezvényre meghívást kaptak a közjogi méltóságok, a volt köztársasági elnökök, a miniszterek és az államtitkárok, a parlamenti pártok frakcióvezetői, a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek vezetői, valamint a történelmi egyházak és a határon túli magyar szervezetek képviselői.

Az MSZP kifogásolja Schmitt  Pál beiktatási ceremóniájának költségeit, valamint azt is, hogy az "ünnepségre történő meghívás sértő volt", ezért a szocialista párt nem vesz részt a köztársasági elnök pénteki beiktatásán.

A szocialisták csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írják: tökéletesen példázza a kormány magatartását, hogy az ellenzéki vendégeket, "felrúgva minden illemet, protokollt", mindössze huszonnégy órával az esemény előtt hívták meg. Ezt tetézi, hogy az ellenzéki politikusok csak akkor kerültek fel a meghívottak listájára, amikor hiányukra a sajtó képviselői felhívták a figyelmet - olvasható a közleményben.

Az MSZP véleménye szerint Schmitt Pál és pártja ezzel jelezte, hogy az ellenzéki szavazók nem fontosak számukra.

Hozzáteszik: tiszteletben tartják a köztársasági elnöki intézményt, de ha a szocialisták és az általuk képviselt választók nem szívesen látott vendégek, akkor a rendezvényen az MSZP nem óhajt megjelenni.

Az MSZP szerdán szégyenletesnek nevezte, hogy a megválasztott államfőt "nagy hacacáréval kísérik a hivatalába, míg az árvízkárosultak még mindig nem kapták meg a kártérítéseiket".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?