Jereván a kapcsolatai elmélyítésére törekszik az USA-val és az EU-val

ormenyorszag

Örményország a kapcsolatai elmélyítésére törekszik az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval – közölte Ararat Mirzoján örmény külügyminiszter a Todo Noticias argentin hírportálon vasárnap megjelent interjújában.

„Demokrácia van nálunk, és erősíteni szeretnénk demokratikus intézményeinket. Azt látjuk például, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió alapvető partnerek ebben. Azt is láthattuk, hogy az EU hajlandó volt civil missziót küldeni, és a határon kialakult helyzet érezhetően javult, jelenlétük nagyban hozzájárul a békéhez a régióban, különösen pedig Örményországban. (...) Jelenleg mélyítjük gazdasági és politikai kapcsolatainkat Brüsszellel és Washingtonnal” – mondta az örmény diplomácia vezetője.

„Nem nevezném ezt fordulatnak, biztonságunkat és fejlődésünket demokratikus módon, illetve intézmények útján próbáljuk biztosítani, és azt látjuk, hogy ebben Nyugaton megfelelő partnerek vannak" – tette hozzá Mirzoján.

Beszélt hazája Oroszországgal ápolt kapcsolatairól is.

„Vannak gazdasági kapcsolataink, kétoldalú kereskedelmünk, különböző ágazatokban folytatott együttműködéseink, és jó viszonyt ápolunk a biztonság terén. Ugyanakkor igaz az is, hogy manapság eltérő elképzeléseink vannak, egyszerűbben mondva, már nem egy nyelven beszélünk. Nem lehet szőnyeg alá söpörni az Oroszországgal fennálló problémákat" – fogalmazott az örmény külügyminiszter.

Leszögezte egyben, hogy Örményország egyelőre nem tervez csatlakozni a NATO-hoz. Ugyanakkor hazája európai integrációs törekvéseiről beszélt, felidézve Nikol Pasinján Európai Parlamentben mondott beszédét, amelyben az örmény miniszterelnök úgy fogalmazott, „Örményország kész annyira közeledni az EU-hoz, amennyire azt az EU lehetségesnek tartja".

„Nem jósolhatom meg a jövőt, de tudom, hogy Örményországnak igazságos elvárásai vannak, hogy a két állam területi integritásával kapcsolatos kötelezettségeit írásos formában rögzítsék. Elvárjuk, hogy az elért megállapodást ratifikálják majd. Hadd teljesüljenek Örményország és Oroszország ezen kötelezettségei" – válaszolt Mirzoján a diplomáciai kapcsolatok esetleges megszakítására vonatkozó újságírói kérdésre.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő nem sokkal korábban közölte, hogy Örményország, az Egyesült Államok és az Európai Unió április 5-re tervezett találkozójára Moszkva aggodalommal tekint, mivel Washington és Brüsszel a tanácskozás nyíltan oroszellenes irányultságáról beszél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?