Járnak a vonatok Magyarországon

Budapest |

<p>A hétfői sztrájk után kedd hajnalra helyreállt a menetrend Magyarország vasúthálózatán. Vonatkésés, járatkimaradás nincs, immár a nemzetközi vonatokat is fogadja és indítja a MÁV - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az MTI-vel.</p>

"A teljes menetrend április 15-én, kedden a hajnali üzemkezdetre állt helyre. Néhány nemzetközi járatnál esetleg még várható késés kedden, napközben, de már valamennyi járat indul Budapestről, s érkezik Magyarországra" - hangsúlyozta közleményében Kavalecz Imre. A tizenegy órán tartó sztrájk után hétfőn elsőként a budapesti elővárosi vonatokat indították el, ezzel párhuzamosan a távolsági IC és gyorsvonatok is visszaálltak eredeti menetrendjükbe, valamint a nemzetközi járatokat is beindították - tette hozzá.
Kedden folytatódik az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről illetve a még elégséges szolgáltatásról.
A hétfői munkabeszüntetés felfüggesztését követően Gaskó István, a VDSZSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a szakszervezet továbbra is kitart a leányvállalatoknál a 10 százalék kihelyezési pótlék mellett, amit akár 3 évre elosztva is el tudnák fogadni. Ragaszkodnak ahhoz is, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételéből valamennyi vasutas 250 ezer forintot kapjon, hiszen Kóka János volt közlekedési miniszter 2005-ben megígérte.
A MÁV Zrt. is ragaszkodik eredeti álláspontjához. A vasúttársaság azt hangsúlyozza, hogy a szakszervezeti követelések irreálisak és nincs rá pénzügyi fedezet. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?