Január 11-12-én tartják az első közvetlen államfőválasztást Csehországban

Prága |

<p>Január 11-én és 12-én tartják meg az első közvetlen államfőválasztást Csehországban - közölte Milan Stech, a cseh szenátus elnöke hétfőn Prágában.</p>

Miután nagy a valószínűsége annak, hogy az elnökválasztás első fordulójában egyik jelölt sem szerzi meg a győzelemhez szükséges több mint ötven százalékos támogatást, két hét múlva, azaz január 25-26-án második fordulót rendeznek.

Az új, alkotmányos törvény alapján Václav Klaus utódját 2013 elején a parlament két háza helyett már az ország lakossága választja meg. A törvényt még februárban fogadta el a parlament, de Klaus, aki nyíltan "végzetes hibának" minősítette a közvetlen elnökválasztás bevezetését, csak augusztusban írta azt alá.

A hatályos szabályok szerint az új államfőt 2013. január eleje és február eleje között kell megválasztani. Az a jelölt, aki már az első körben megszerzi a szavazatok több mint ötven százalékát, államfő lesz. Ha ilyen nincs, a két legtöbb szavazatot begyűjtő jelölt jut tovább a második fordulóba, amelynek megnyeréséhez már az egyszerű többség is elegendő.

Államfőjelölt lehet az, aki legalább 50 ezer támogatói aláírást összegyűjt. Emellett jelöltet állathatnak a képviselők és a szenátorok is: legalább húsz képviselő, illetve legalább tíz szenátor támogatása szükséges az elnökválasztáson való induláshoz.

Bár az érdeklődők száma több mint kéttucat, a feltételeket eddig csak hatan teljesítették. Hárman - Miloš Zeman és Jan Fischer volt kormányfők, valamint Jana Bobosíková volt EP-képviselő - már összegyűjtötték a hivatalos jelöléshez szükséges több mint 50 ezer aláírást, további három politikust - Přemysl Sobotka (ODS), Jiŕí Dienstbier (CSSD), Karel Schwarzenberg (TOP 09) - pedig parlamenti pártjaik támogatnak.

Felmérések szerint jelenleg Fischer és Zeman a legnépszerűbb. A cseh sajtó úgy véli, hogy a két volt miniszterelnöknek van a legnagyobb esélye a második körbe való bejutásra, illetve az államfői tisztség megszerzésére.

A parlament azt is meghatározta, hogy az elnökválasztási kampányra minden jelölt legfeljebb 50 millió koronát fordíthat, 40 milliót az első körben, tízmilliót a másodikban (1 korona mintegy 11 forintnak felel meg). A külföldön élő cseh állampolgárok a diplomáciai képviseleteken szavazhatnak.

A belügyminisztérium becslése szerint a közvetlen elnökválasztás mintegy 655 millió koronájába fog kerülni az államnak.

Az Európai Unió 20 köztársasága közül Csehország lett a 13. ország, amelyben a lakosság közvetlenül választja meg az elnököt. Az unió további hét állama monarchia. Az önálló Cseh Köztársaság megalakulása óta ez a legnagyobb alkotmányos változás a cseh jogrendszerben.

Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök második mandátuma 2013. március 7-én jár le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?