J. D. Vance az európai szólásszabadságot féltette a müncheni biztonsági konferencián

Vance

J. D. Vance először jár Európában alelnökként. A müncheni biztonsági konferenciára Párizsból érkezett, ahol már részt vett a mesterséges intelligencia szabályozásáról szóló konferencián. Az Egyesült Államok alelnöke beszédében szokatlanul keveset koncentrált a biztonságpolitikára, inkább kultúrpolitikai harcokról szónokolt.

J. D. Vance azzal kezdte, ogy nem Kínából vagy Oroszországból lát igazán fenyegetést Európára nézve, hanem belülről, mert a kontinens visszavonul az alapvető értékeitől, amelyekben osztozik az Egyesült Államokkal.

Vance a külső fenyegetésekre nem szánt túl sok időt, de azt leszögezte, hogy a Trump-kormányzat nagyon aggódik Európa biztonsága miatt, és bíznak benne, hogy értelmes megegyezést tudnak kötni Oroszország és Ukrajna között. 

Kifogásolta továbbá Európa szabályozási rendszerét, ami a nagy techcégeket érinti. Szerinte ezek sértik a szólásszabadságot és arról beszélt, hogy az elmúlt időszak német, svéd és brit támadássorozata mögött a „woke” áll. Szerinte Európa kommiszárjait jobban érdekli a szólásszabadság eltiprása, mint a saját állampolgáraik védelme.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?