Izraeli-palesztin – Rakétaesővel indult 2024 Izraelben

gaza isra k

Az iszlamista szervezetek a Gázai övezetből éjfélkor rakétákat indítottak Izraelre, az izraeliek nagy része az óvóhelyeken töltötte szilveszter első perceit.

Éjfélkor huszonhét rakétát lőttek Tel-Avivra és a körülötte lévő városokra, valamint az ország középső vidékére, melyek nagy részét megsemmisítette a vaskupola légvédelmi rendszer. Az izraeli hadsereg becslése szerint a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezetnek még mindig sok rakétája van, és képes azok útnak indítására.

Palesztin beszámolók szerint Izrael légicsapásokat hajtott végre éjszaka a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz városában, amelyben többen meghaltak és tucatnyian megsebesültek.

Tüzérségi tüzet vetettek be az Abu Davud mecset környékén a Nuszeirat menekülttáborban a Gázai övezet közepén, Dzsabalijában északon, valamint Gáza város keleti részén. Emellett heves robbanásokról érkeztek jelentések az övezet középső vidékéről.

A gázai szárazföldi hadművelet október végi kezdete óta harminc izraeli katona vesztette életét katonai balesetben. 2023-ban az övezetben folytatott harcokban százhetvenegy katona esett el, ez tizennyolc százalékukat jelenti – közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője hétfőn.

Az IDF bejelentette, hogy megkezdte tartalékos erőinek csökkentését a Gázai övezetben a 2024-es harcokra készülve. Teljes egységek kezdték elhagyni az övezetet, és hamarosan folytatják a sorkatonai szolgálatosok számára az október 7-e előtt megkezdett kiképzéseket.

Éjszaka két drónt indítottak Szíria felől Izrael felé, melyeket az izraeli légierő vadászgépei lelőttek. Irán-barát milíciák magukra vállalták a támadást, amely szerintük a Golán-fennsíkon egy „katonai célpont” ellen irányult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?