Izraeli-palesztin – Azonnali tűzszünetet sürgettek az arab és iszlám országok külügyminiszterei

gaza isra k

A Gázai övezetben dúló harcok azonnali leállítására és tűzszünetre szólított fel több arab és iszlám ország külügyminisztere hétfőn Pekingben.

„Azért vagyunk itt, hogy világos üzenetet küldjünk: most azonnal véget kell vetni a harcoknak és a mészárlásnak, és azonnal Gázába kell juttatni a humanitárius segélyeket" – jelentette ki Feiszal bin Farhán Ál Szaúd szaúd-arábiai külügyminiszter.

A tárcavezetők mindeközben felszólították a nyugati országokat, „ne próbálják Izrael palesztinok elleni műveleteit a zsidó állam önvédelmének beállítani".

A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, mintegy 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 240 túszt elhurcoltak. Izrael válaszul katonai műveletet indított a Hamász uralmának megtörésére. Az akcióban a gázai vezetés szerint már legalább 13 ezer palesztin halt meg, köztük legalább 5500 gyerek.

Mind ez idáig a kínai külügyminisztérium nem fogalmazott meg egyértelmű bírálatot a Hamásszal kapcsolatban, ám többször az erőszakcselekmények azonnali leállítására szólított fel és a kétállami megoldás mellett szállt síkra.

Hétfőn Vang Ji kínai külügyminiszter a Kína és az arab, illetve iszlám országok közötti baráti kapcsolatokat hangoztatta, hozzátéve, hogy Peking „mindig elkötelezett támogatója volt a palesztin nép ügyének". Emellett ő is a harcok mihamarabbi leállítását, a humanitárius segélyek Gázába juttatását, valamint „a palesztin kérdés igazságos és hosszútávú rendezését" sürgette.

„A nemzetközi közösségnek azonnal cselekednie kell, hogy véget vessen a katasztrófának" – jelentette ki.

A pekingi megbeszéléseken a többi között részt vesz Szaúd-Arábia, Egyiptom, Jordánia, Indonézia és a Palesztin Nemzeti Hatóság külügyminisztere, valamint az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) képviselője is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?