Izraeli légitámadásban meghalt a Hamász egyik katonai parancsnoka

isra k

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet közölte, hogy izraeli légitámadásban meghalt az egyik katonai parancsnoka – jelentette a helyi média kedden.

A Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszám Brigádoknak a parancsnoka, Ajman Nofal Abu Ahmed halt meg az egyik csapásban a Gázai övezet középső részén. Az Abu Ahmed néven ismert terrorista az általános haditanács tagja is volt a Hamászban.

A Hezbollah libanoni síita mozgalom kedden is harckocsi-elhárító rakétatákkal támadta Izraelt az északi határánál, ezekre Izrael ellencsapásokkal felelt. A Hezbollah közölte, hogy milíciájának négy tagját megölték, miközben „dzsihadista kötelességüket teljesítették”.

Kedden előbb két páncéltörő rakétát lőttek ki a határ menti izraeli Metula városra. A támadásban három katona megsebesült – kettő közepesen, egy pedig könnyebben –, s egy civil is kisebb sérülést szerzett.

Később, a délután folyamán két újabb páncéltörő rakétát lőttek ki Libanonból az izraeli hadsereg állásai felé, egy észak-izraeli kibuc, Jiftah közelében. Személyi sérülés ekkor nem történt.

A libanoni Middle East Airlines légitársaság huszonnégy repülőjéből ötöt Törökországban helyezett el, hogy konfliktus esetén biztonságban tudja a gépeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?