Iszapömlés - m1 Híradó: volt vészjelzés a katasztrófa előtt

Budapest |

<p>Egy nappal az iszapömlés előtt már jelezték a rendellenességet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. műszerei a vörösiszap-tározónál, a gátszakadás előtt másfél órával pedig már vészjelzéseket adtak - értesült az MTI Hírcentrum.</p>

Mint az m1 szerda esti Híradójában elhangzott, a vádirat szerint a Mal Zrt. vezetői szabálytalanságok sorozatát követték el a vörösiszap-tározó üzemeltetésekor, elmulasztották a karbantartásokat és az ellenőrzéseket, nem tették meg a szükséges óvintézkedéseket és a gátszakadás után nem jelezték a veszélyt, sőt a mentésben sem segítettek. 
A Veszprém Megyei Főügyészség tizenöt ember ellen emelt vádat a vörösiszap-katasztrófa ügyében több vétség és bűntett elkövetése miatt. Gulyás Ildikó szóvivő múlt csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a Mal Zrt. ajkai telephelyén, a X. számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emeltek vádat.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.
A Híradó értesülései szerint egy eddig nem publikált vizsgálat kiderítette, hogy a szivattyúk egy nappal korábban már rendellenességet jeleztek, másfél órával a gátszakadás előtt pedig már vészjelzéseket adtak. A Mal Zrt. vezetői mégsem figyelmeztették az embereket, noha a cégnek kész katasztrófavédelmi terve volt - tették hozzá. A vádlottak között van a Mal Zrt. vezérigazgatója, a műszaki és a kereskedelmi igazgató, az üzemvezető, a környezetvédelmi felelős és a diszpécser.
Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője a Híradóban azt mondta: "azzal a megállapítással él a vádirat, hogy csak közvetett úton jutottak az állami szervek, a katasztrófavédelem, a mentők, tűzoltók, rendőrség olyan adatok birtokába, amelyeknek a segítségével aztán meg tudták kezdeni a mentést."
Kamarás Péter, az egyik vádlott védője az m1 Híradójában úgy nyilatkozott: "nem állapítható meg se szándékosság, se gondatlanság, ugyanis az én védencem úgy járt el, ahogy adott helyzetben elvárható, következésképpen a büntetőjogi felelősségre vonása nem indokolt, sőt szükségtelen."
A Veszprémi Törvényszék várhatóan az év második felében kezdi tárgyalmi a vörösiszap-katasztrófa ügyét, a tizenöt vádlott közül nyolcan a Btk. szerint akár 15 év fegyházbüntetést is kaphatnak - hangzott el a Híradóban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?