Ismét eltávolították a kereszteket az újvidéki katonatemetőből

Újvidék |

<p>Az újvidéki Futaki úti katonatemetőből a hatóság immár huszadik alkalommal távolította el az ott elhelyezett száz fakeresztet, amelyekkel az 1944-ben és 1945-ben áldozatul esett magyar civilekre emlékeztek - olvasható a Vajdaság MA délvidéki internetes hírportálon.</p>

Tizenkilenc évvel ezelőtt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének szervezésében az újvidéki magyarok száz átlagos nagyságú fakeresztet és egy nagy, két és fél méter magas keresztet helyeztek el az újvidéki Futaki úti temető katonatemetői részében, ott, ahol az első világháború osztrák-magyar katonaáldozatait hantolták el. A kereszteket röviddel a megemlékezés után elvitték a temetkezési vállalat dolgozói, és ez többször megismétlődött a következő években.

Ennek ellenére az újvidéki magyarok 1990 óta minden évben ezen az emlékhelyen tartják az 1944-ben és 1945-ben kivégzett vajdasági magyarokról megemlékező gyászrendezvényt, így történt ez idén február elsején is. Papp Ferenc, a Nagy Sándor Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület elnöke a megemlékezésen hangsúlyozta: már többször is kérték a szerbiai tartományi parlament elnökét, de a szerbiai és a magyarországi parlament elnökeit is, hogy állítsanak méltó emlékművet az ártatlanul kivégzett délvidéki magyarok tiszteletére, de eddig "süket fülekre találtak".

1942 januárjában-februárjában a magyar honvédség és a csendőralakulatok délvidéki partizánvadász razziáiban becslések szerint 3000-4000 ember vesztette életét. Két és fél évvel ezután következett az akkori jugoszláv katonai hatalom megtorlása, amelyben becslések szerint 30-40 ezer délvidéki magyart öltek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?