Ismeretlen repülőgépről mértek légicsapást egy nigeri falura

Niamey |

<p>Ismeretlen repülőgépről mértek légicsapást szerdán egy nigeri-nigériai határfalura, a támadásnak több tucatnyi halálos áldozata van - közölték nigeri katonai források.</p>

Az AFP francia hírügynökség információi szerint legkevesebb húszan, a brit Reuters szerint legkevesebb harmincan vesztették életüket a légitámadásban. A helyi tisztségviselők úgy vélték, minimum 31-en haltak meg, és további húszan megsebesültek.

"Nem tudjuk, kinek a repülőgépe volt. Úgy véljük, hogy az áldozatok helyiek, akik egy gyászszertartásra gyűltek össze, és terroristáknak hitték őket" - mondta a közelben fekvő nigeri Bosso városának egyik katonai tisztségviselője.

A légicsapás Abadam falu mecsetét érte. A települést egy folyó szeli ketté: egyik fele Nigerhez, másik fele Nigériához tartozik. A nigeri és a csádi hadsereg nemrég a nigeri-nigériai határhoz vezényelt csapatokat, hogy vegyék fel a harcot a nigériai Boko Haram terrorista szervezettel, de katonai források közölték, hogy mindkét hadsereg kizárja felelősségét a légitámadásban.

Nyolc polgári lakos és a Boko Haram kilenc tagja vesztette életét szerdán Kamerun északi részén, a nigériai határ közelében, amikor a helyi lakosság megpróbálta megakadályozni, hogy az iszlamisták elhajtsák haszonállataikat. A térség egyik tisztségviselője megerősítette, hogy az iszlamisták megpróbáltak elorozni a helyiektől hetven marhát, és felgyújtották a lakóházakat Gaboua faluban, majd a lakosság és a dzsihadisták között összecsapások törtek ki.

A Boko Haram célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken, így a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát, viszont ezzel párhuzamosan egyre több vereséget kénytelen elszenvedni.

A dzsihadista szervezet visszaszorítása érdekében Nigéria, Niger, Csád, Kamerun, valamint Benin február elején megállapodott, hogy felállít egy 8700 fős közös haderőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?