Iráni külügyminiszter: Teherán készen az urándúsításra, ha Washington felmondja az atomalkut

Washington |

Teherán készen áll az urándúsításra, ha Washington felmondja a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut - hangsúlyozta szombaton Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter New Yorkban újságíróknak.

Az iráni diplomácia vezetője hangsúlyozta: Iránnak nem áll szándékában atombombát készíteni, de ha az Egyesült Államok - Donald Trump elnök ígéretéhez híven - felmondja az atomalkut, akkor "erőteljes" urándúsításba kezd. Zaríf szerint az Egyesült Államoknak soha nem is kellett attól tartania, hogy Irán atombombát fejleszt ki. 

Donald Trump május 12-éig adott határidőt az atomalku aláíróinak, hogy "javítsák ki" az Iránnal kötött megállapodásban általa "szörnyűséges hiányosságoknak" minősített részeket. Ezt kérte az amerikai kongresszustól is. Trump több és gyakoribb nemzetközi ellenőrzést szeretne az iráni atomerőművekben, továbbá nem ért egyet azzal, hogy Teherán csak 2025-ig korlátozza nukleáris tevékenységét. 

Az atomalku hat aláírója közül az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország képviselői régóta egyeztetnek az amerikai külügyminisztériummal, hogy Washington hogyan szeretné kiegészíteni a megállapodást, de ezekről a megbeszélésekről nem  szivárogtak ki részletek.

Irán vitatott atomprogramjáról több mint 10 éven át tartó tárgyalásokat követően sikerült megállapodni. Irán azt vállalta, hogy korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az országgal szemben bevezetett szankciókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?