Iráni atomprogram - Róháni szerint közel a megállapodás

Lausanne |

<p>Haszan Róháni iráni elnök szombaton úgy nyilatkozott, hogy hamarosan megszülethet a megállapodás az iszlám köztársaság nukleáris programjának nemzetközi ellenőrzés alá helyezéséről folyó nagyhatalmi tárgyalásokon. John Kerry amerikai külügyminiszter ugyanakkor arról számolt be, hogy bár számottevő előrelépéseket értek el, továbbra is komoly nézeteltérésekről vannak a felek között.</p>

 Róháni az IRNA iráni hivatalos hírügynökség beszámolója szerint azt mondta, a legutóbbi tárgyalási forduló során a felek azonos álláspontra jutottak számos olyan kérdésben, amelyben korábban nézeteltérések álltak fent köztük, ez pedig egy végleges megállapodás alapját képezheti.

"Úgy vélem, hogy lehetséges elérni a megállapodást, és nincs olyan kérdés, amit ne tudnánk rendezni" - fogalmazott az iráni államfő. John Kerry ezzel egy időben azonban arról beszélt, hogy bár "jelentős előrelépéseket" értek el, továbbra is fontos nézetkülönbségek vannak Irán és a nagyhatalmak között. Úgy fogalmazott, Iránnak "alapvető döntéseket kell hoznia" a következő napokban, s meg kell győznie a világot arról, hogy nem akar atomfegyverekhez jutni.

A tárgyalásokon részt vevő négy nyugati ország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország külügyminiszterei szombat este Londonban egyeztettek, és óvatos, de optimista hangvételű közös nyilatkozatot adtak ki. Ebben megerősítették, hogy "számottevő előrelépéseket" értek el kulcsfontosságú kérdéskörökben.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy "megkezdődött a végjáték" az atomtárgyalásokon, és hosszú évek óta először van esély a kérdés diplomáciai rendezésére. Brit kollégája, Philip Hammond ugyanakkor azt is leszögezte, hogy Iránnak nehéz döntéseket kell hoznia a következő napokban, mert a nyugati államok nem fognak belemenni egy "rossz megállapodásba".

A pénteken lezárult tárgyalási fordulót követően a résztvevők képviselői egymásnak ellentmondó állításokat tettek az egyeztetések állásáról. Szergej Rjabkov orosz főtárgyaló és Ali Akbar Szálehi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője arról számoltak be, hogy a megállapodás technikai részleteinek kidolgozása már majdnem lezárult. Francia illetékesek ezzel szemben azt mondták, hogy távol van a megállapodás.

Irán és a nemzetközi közösséget képviselő hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) több mint egy éve folytatnak megbeszéléseket egy olyan átfogó megállapodásról, amely véget vetne az iráni atomprogramot övező kételyeknek. A Nyugat ugyanis azt gyanítja, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, amit a teheráni vezetés következetesen tagad.

A felek most a március 31-re kitolt határidőig szeretnének megállapodásra jutni egy keretszerződésről, június 30-ra pedig végleges, hosszú távra szóló egyezséget kötnének. A Nyugat enyhítene az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot. Az orosz külügyminisztérium közlése szerint a tárgyalások március 26-án, csütörtökön folytatódnak majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?