Iránban kivégeztek egy férfit, mert együttműködött az izraeli hírszerző szervezettel

kivegzes k

Iránban szombaton kivégeztek egy férfit, mert együttműködött az izraeli hírszerző szervezettel – jelentette be az igazságügyi hatóság.

A Mizan hivatalos igazságügyi honlap anélkül, hogy felfedte volna az elítélt személyazonosságát, azt írta, a halálos ítéletet reggel hajtották végre Szisztán-Beludzsisztán tartomány fővárosa, Záhedán börtönében.

A bíróság azzal vádolta a férfit, hogy „együttműködött Izrael javára folytatott hírszerzésben és kémkedésben”, „titkos információkat gyűjtött" és "propagandát folytatott az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben álló csoportok és szervezetek javára”.

Irán már többször jelentette, hogy letartóztatott külföldi országoknak, köztük ellensége, Izrael hírszerző szolgálatainak dolgozó ügynököket.

Az Iszlám Köztársaság már korábban is azzal vádolta Izraelt, hogy szabotálta néhány nukleáris létesítményét és meggyilkolt több iráni tudóst.

Pénteken 11 rendőrt öltek meg fegyveresek. A támadásért a régióban tevékenykedő Dzsais-al-Adl (Az igazság hadserege) nevű beludzsisztáni dzsihadista csoport vállalta a felelősséget.

Egy éve, 2022 decemberében négy férfit akasztottak fel, miután halálra ítélték őket Izraellel való „együttműködés” miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?