Irak nem lesz Blair banánhéja

London. Az iraki háború ügye eddig nem foglalt el központi helyet a brit választási kampányban, tegnapra azonban ez vált az első számú kampánykérdéssé. A kormányzó baloldali Munkáspárt mindazonáltal változatlanul biztosan vezeti a népszerűségi listákat.

Szomorkás a mosoly a majdnem biztos harmadik győzelem előtReuters-felvéteBlair tegnap a sajtónak kijelentette: a kormány jogi főtanácsadójának fenntartásokat megfogalmazó első, most kiszivárogtatott szakvéleménye is törvényesnek minősítette az iraki háborút. Szerda este került a BBC és a Channel 4 tévé birtokába Lord Goldsmith első, eddig nyilvánosságra nem hozott, 2003 márciusának elején kelt állásfoglalása, amelyben a főtanácsadó az újabb ENSZ-határozat elfogadtatását nevezte az akkor még csak készülő iraki beavatkozás legbiztonságosabb törvényesítési módjának. Goldsmith, akinek státusa elvileg függetlenséget követel meg a kormány napi politikai érdekeitől, két héttel később, a háború előestéjén már fenntartások nélkül, az addigi biztonsági tanácsi határozatok alapján is törvényesnek nevezte a fegyveres intervenciót.

A konzervatív ellenzék vezére, Michael Howard tegnap azt mondta: a két szakvélemény közötti különbség nyilvánvalóvá teszi, hogy Blair hazudott, amikor cáfolta, hogy a főtanácsadó kormányzati nyomásra megváltoztatta volna hivatalos álláspontját az iraki háború törvényességéről. Howard kijelentette: a Konzervatív Párt továbbra is helyes döntésnek tartja az iraki beavatkozást, viszont meggyőződése, hogy a munkáspárti kormányfő hamis érvekkel vezette háborúba az országot.

Blair tegnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Lord Goldsmith első és második állásfoglalása is egyaránt törvényesnek minősítette a háborút, csak a második „már tükrözte a realitást”, azt, hogy Franciaország ellenállása miatt lehetetlenné vált egyértelmű ultimátumot megfogalmazó új BT-határozat elfogadása Irak ügyében. Blair továbbra is a megfelelő döntésnek tartja a fegyveres beavatkozást, amiért nem hajlandó elnézést kérni, mivel a világ jobb hely lett azáltal, hogy Szaddám Huszein börtönben van, és nem a hatalomban. A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal egyébként tegnap bejelentette, nyilvánosságra fogja hozni Lord Goldsmith első állásfoglalását is.

A jövő csütörtöki választásokra készülő Blair a Sky News adásában, Szaddám esetleges halálra ítéléséről úgy vélekedett: erről az iraki igazságszolgáltatásnak kell döntenie. Kijelentette: ő személy szerint ellenzi a halálbüntetés alkalmazását, de megérti azokat a rendkívül erőteljes érzelmeket, amelyek az irakiakban dúlnak a volt diktátorral szemben. Arra az egyenes kérdésre, ha Szaddámot halálra ítélnék, szót emelne-e kivégzése ellen, megismételte: az ügyben az iraki hatóságokat illeti meg a döntés joga. (MTI, SITA)

Behozhatatlannak tűnő Labour-előny

A The Times megbízásából végzett, a lap tegnapi számában közzétett országos felmérés szerint a választók 40 százaléka voksolna a Labourre, és csak 31 százalék támogatja az ellenzéki Konzervatív Pártot. A baloldali The Guardian számára elvégzett friss közvélemény-kutatás 40 százalékos munkáspárti és 33 százalékos tory támogatottságot hozott ki. Mindkét eredmény még mindig több mint 130 fős többséget biztosítana az összes többi alsóházi frakció együttes létszámához képest a jelenleg 158 fős többséggel kormányzó Munkáspártnak. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?