Íme, az Iszlám Állam „láthatatlan sejkje”

<p>Az Iszlám Állam vezetője elfoghatatlannak tűnik, és eddig a bombák is elkerülték. A világ legrettegettebb terrorista birodalmát valamilyen rejtett helyről irányítja.</p>

Bagdadi 2010 óta áll a terrorszervezet élén. A nyilvánosság előtt nem mutatkozik. Hosszú ideig csak néhány fényképe volt ismert, s ez újra és újra azt a spekulációt erősítette, hogy csak egy fantomról van szó.

A Hívő

Ám Abu Bakr al-Bagdadi valóban létezik: 1971. július 1-jén Ibrahim Avvad Ibrahim al-Badri néven született az iraki Szamarra városában. Szaddám Huszein diktátor idejében iszlámtudósnak képeztette magát. A családja csak a Hívőnek hívta, mert megbüntette a családtagjait, ha nem tartották be a szigorú előírásokat.

A Bagdadi Egyetemen szerzett iszlám tudományokból diplomát 1996-ban, majd a Szaddám Iszlám Tanulmányok Egyetemén mesterfokozatot, illetve PhD szintű diplomát Korán-tanulmányokból. 2004-ig Bagdad egyik elővárosában lakott két feleségével és hat gyermekével. Koránt oktatott egy helyi mecsetben és a helyi futballklub sztárja volt.

Főiskolai tanulmányai alatt nagybátyja hatására belépett az Muszlim Testvériségbe. Rövidesen a mozgalom szélsőséges szárnyához sodródott, és 2000-ben már a szalafista dzsihádizmus nézeteit vallotta.

Amerikai börtönben

Az Irak elleni amerikai invázió alatt, 2003-ban részt vett a Dzsajs Ahl al-Szunna va ad-Dzsamaa nevű lázadócsoport megalapításában. 2004-ben amerikai katonák őrizetbe vették, a buccai börtöntáborban töltött tíz hónapot. A börtönben imákat vezetett, vallásórákat tartott a foglyoknak – Szaddám Huszein híveinek és dzsihádistáknak egyaránt – sokukkal kapcsolatban maradt 2004 decemberében történt szabadulása után is.

Az Iszlám Állam megalapítása

Ezután lépett kapcsolatba a jordániai Abu Muszab az-Zarkávi vezette Iraki al-Kaida egyik szóvivőjével, aki Damaszkuszba hívta, a szélsőséges propaganda terjesztése céljából. Zarkávit 2006-ban egy amerikai légi csapás megölte, utódja az egyiptomi Abu Ajjub al-Maszri lett. 2006 októberében Maszri feloszlatta az al-Kaida iraki szárnyát, és megalapította az Iraki Iszlám Államot (ISI).

A csoportot megalakító külföldiekkel és a később csatlakozó irakiakkal való jó kapcsolatainak köszönhetően Bagdadi gyorsan emelkedett a ranglétráján és az ISI emírje, Abu Omar al-Bagdadi 2010-ben bekövetkezett halála után a súra tanács őt választotta új emírnek.

A 2011-ben kitört szíriai felkelést felhasználva Bagdadi utasítást adott az ISI titkos szárnya, a később an-Nuszra front néven ismertté vált csoport megalakítására. Azonban rövidesen összerúgta a port Abu Mohammed ad-Dzsulánival, az an-Nuszra vezetőjével, aki a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló szunnitákkal akart együttműködni. 2013 tavaszán Bagdadi bejelentette, hogy az an-Nuszra front az ISI része, amelynek neve ettől kezdve Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ).

Amikor Ajman az-Zavahri, az al-Kaida feje utasította Bagdadit, hogy biztosítsa az an-Nuszra Front függetlenségét, Bagdadi ezt elutasította, mire Zavahri kizárta az ILIÁ-t az al-Kaidából. Az ILIÁ erre harcolni kezdett az an-Nuszra front ellen, Bagdadi pedig utasítást adott az embereinek, hogy terjeszkedjenek Irak nyugati részén.

Kalifátus

2014-ben az ILIÁ elfoglalta Moszult, a második legnagyobb iraki várost és bejelentette a kalifátus kikiáltását, innentől a csoport neve Iszlám Állam (IÁ). 2014 júliusának elején Bagdadi Moszul egyik mecsetében vezette a pénteki imát. Fekete ruhában és hosszú szakállal lépett a közösség elé. A megrendezett jelenetről készült videó bejárta a világot.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"253469","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Azóta többször is keltették halálhírét, ám az Iszlám Állam vezére él – csak azt nem tudni, hogy hol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?