Huszonhét mérkőzésre tiltották el a bírót fojtogató paraguayi futballistát

Santiago de Chile |

<p>A Chilei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága 27 mérkőzésre tiltotta el José Pedrosót, aki egy másodosztályú mérkőzésen fojtogatta a játékvezetőt.</p>

A Rangers immáron ex-játékosa - mivel Pedroso az eset után szerződést bontott klubjával - a Concepcion elleni összecsapáson megkapta második sárga lapját Marcelo Mirandától, ám ekkor hátulról átkulcsolta a bíró torkát. Később sem nyugodott le, és megpróbálta ismét elkapni a játékvezetőt. Csapattársai ekkor közbe léptek, és a földre terítették a magáról megfeledkezett futballistát.   
A fegyelmi bizottság indoklása szerint a fojtogatási kísérlet húsz mérkőzést ért, további ötöt a második támadásért szabott ki, míg a piros lap ténye két összecsapásról szóló eltiltást von maga után.
Angel Botto, a szövetség szóvivője elmondta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy Pedroso - akárhol is folytassa pályafutását - ezt a büntetést magával vigye.
A vétkes az eset után azt mondta, nem bánta meg tettét, s hazautazik Paraguayba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?