Hugo Chávez: teljesen felgyógyultam a rákból

Caracas |

<p>Hugo Chávez venezuelai elnök kijelentette hétfőn, hogy teljesen felgyógyult rákbetegségéből három hónappal az október 7-i választás előtt, amelyen megpróbálja újabb hat évre elnyerni az államfői mandátumot.</p>

"Mentes vagyok, teljesen mentes" - mondta a baloldali populista Chávez újságíróknak, amikor megkérdezték, sikerült-e teljesen megszabadulnia a betegségtől, amelyet az orvosok tavaly júniusban fedeztek fel szervezetében.
A dél-amerikai országot 1999 februárja óta kormányzó, ma is népszerű 57 éves elnök októberi újraválasztását egyes vélemények szerint csakis egészségi állapota akadályozhatja meg.
2011 közepén medenceüregi daganatot diagnosztizáltak nála, amivel már kétszer is megműtötték, s jobbára Kubában gyógykezelték. Bár idén februárban egyszer már gyógyultnak nyilvánította magát, azóta újabb műtétre szorult, s nemrég elterjedtek olyan állítások is, amelyek szerint betegsége a végső stádiumban van, és már csak hónapjai vannak hátra.
Hétfői sajtókonferenciáján, amelyet azért tartottak, hogy újabb bizonyságát adja visszatért energiáinak, Chávez azt ígérte, hogy csütörtöktől vidéki kampányutakra indul autós karavánnal.
"Most van az, amikor akcióba lendülök. Mostantól megkezdjük a kampányunkat" - hangoztatta a magát életerőtől duzzadónak mutató venezuelai vezető.
Hugo Chávez derűlátása ellenére onkológus orvosok úgy vélekednek, hogy senki sem lehet biztos a rákbetegségéből való felgyógyulásában, amíg néhány év el nem telik a daganat utolsó kiújulásától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?