Holnaptól forgalomkorlátozás a Sziget miatt

Budapest |

<p>A Szlovákiából oda vagy a környékre készülőknek fontos információ, hogy vasárnap kora reggeltől lépnek életbe a Sziget fesztivál zavartalan lebonyolítása érdekében elrendelt forgalomkorlátozások – derül ki a rendőrség honlapján szombaton közzétett közleményből.</p>

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint tilos megállni vasárnap 6 órától augusztus 20-án 20 óráig a Szentendrei út és a Jégtörő utca között a Reményi Ede, a Vajda János, a Benedek Elek és a Mozaik utca mindkét oldalán; a Leányfalu utcában a Reményi Ede utca és a Mozaik utca között; az Óbudai rakparton a Mozaik utca és a Szépvölgyi út között.

Lezárják a Jégtörő utcának az Auchan-behajtó és a Mozaik utca közötti szakaszát. Ideiglenesen megnyitják a Szépvölgyi útnak az Árpád fejedelem útja és a budai alsó rakpart közötti szakaszát, de az ideiglenes út kizárólag a megkülönböztető jelzésekkel ellátott, valamint a Sziget fesztivált kiszolgáló gépjárművek használhatják. Vető Viktória, a rendezvény sajtófőnöke kedden azt mondta: a rendezvény környéki fizetős parkolók előreláthatóan hamar megtelnek majd, ezért a szervezők arra kérik a fesztivál látogatóit, hogy autó helyett a tömegközlekedést használják, illetve biciklivel vagy hajóval közelítsék meg a Hajógyári szigetet.

A rendezvény alatt a BKV sűríti járatait, több kocsiból álló HÉV-szerelvényeket közlekedtet, amelyek az éjszakai órákban is járnak majd, és rendszeres különbuszjáratokat indítanak a Szigetről az éjszakai órákban (23 órától hajnali 5-ig). A fesztiválra hajóval is el lehet jutni, felszállni rájuk már nemcsak a Jászai Mari téren és a Batthyány téren lehet felszállni, hanem a Vigadó téren is. A hajójáratok hétfőn és kedden 12 órától éjfélig, a többi napon pedig 12 órától hajnali 4 óráig közlekednek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?