Hollande és Merkel: csak az Iszlám Államot kell támadni

Párizs |

<p><span style="font-size: 12px;">Az (orosz) légicsapásoknak csak és kizárólag az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásaira kell összpontosulniuk - ezt mondta Francois Hollande francia államfő Vlagyimir Putyin orosz elnöknek pénteken Párizsban.</span></p>

A francia köztársasági elnök erről Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt a normandiai négyek (Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország) vezetőinek találkozója után. "Mindketten hangsúlyoztuk, hogy az Iszlám Állam az az ellenség, amely ellen harcolnunk kell" - mondta Angela Merkel. A német kancellár cáfolta, hogy nézeteltérés lenne közte és francia kollegája között Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsát illetően. Aszadnak mindkettőjük szerint távoznia kell a hatalomból. Oroszország viszont kitart hagyományos szövetségese mellett. "Olyan megoldás kell Szíriában, amely az ellenzék érdekeit is figyelembe veszi, és főleg azt. Ez az ellenzék a támogatásunkat élvezi" - hangsúlyozta a német kancellár. A francia elnök jelezte, hogy orosz kollégájával beszéltek a politikai megoldás megtalálásának szükségességéről azért, hogy "a kormány és az ellenzék olyan helyzetbe kerüljön, hogy képes legyen konszenzusos kormányt létrehozni". Francois Hollande megerősítette, hogy "Szíria jövőjét - ugyanakkor - Bassár el-Aszad távozásával" képzeli el. Oroszország "mindig is elkötelezett volt Szíriában. A kezdetektől Bassár el-Aszad rezsimjét támogatta. Mára még tovább lépett, de végül is ugyanazt a vonalat képviseli" - hívta fel a figyelmet a francia elnök. Hollande azt is elmondta, hogy a Szíriában végrehajtott orosz légicsapások közül eddig "csak egy érte Rakkát (az Iszlám Állam székhelyét), a többit az ellenzék által ellenőrzött övezetekben" hajtották végre. A francia elnök elmondása szerint arra is felhívta orosz kollegája figyelmét, hogy Szíria egységét meg kell őrizni. "Mit jelentene az egyik oldalon egy, a rezsim által ellenőrzött területekre csökkentett Szíria, a másikon pedig egy hatalmas kaotikusan hagyott (terület), és talán egy kalifátus? Ez lenne a legrosszabb helyzet" - vélte Francois Hollande. "Ezt a forgatókönyvet nem tudjuk elfogadni, mert ez, jól érezhető, egy vallási kritériumok alapján történő felosztás lenne a síiták és a szunniták között, az Iszlám Állam játékszabályai szerint" - tette hozzá. A francia elnök megerősítette, hogy együtt kíván működni "Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Iránnal, Törökországgal, az Öböl-országokkal és az Európai Unióval", hogy politikai megoldást találjanak a konfliktusra, amelyben eddig 250 ezren vesztették életüket, és amely miatt 4 millióan menekültek el Szíriából. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?