<p>A hatóságok ismeretei szerint a New Yorkot nem fenyegeti terrorveszély - közölte szerdán sajtótájékoztatón Bill De Blasio, a város polgármestere. </p>
Hetek óta tervezte a merényletet a New York-i gázoló
"Nem hagyjuk, hogy a terroristák valaha is győzelmet arathassanak. Nem szabad megengedni, hogy vallási alapon különböztessenek meg embereket, egy egész vallás híveit, képviselőit figyeljék meg, ellenőrizzék" - mondta De Blasio.
A külföldi halálos áldozatokról szólva - akik Németországból, Argentínából, Belgiumból érkezett turisták voltak - a polgármester leszögezte: "mindörökre New York polgárai" maradnak.
John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője bejelentette, hogy arabul írt üzenetet és hetekig tervezte tettét a merénylő, aki kedden New Yorkban kisteherautóval nyolc embert halálra gázolt, 11-nek pedig súlyos sérüléseket okozott.
Utóbbiak közül négy állapota szerdán még mindig válságos, bár stabil - tette hozzá.
Elmondta, hogy a merénylő, a 29 éves üzbég származású férfi, Sayfullo Saipov üzenetében az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetet éltette. Mint írta: az Iszlám Állam örökké létezni fog.
A nyomozást irányító Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tisztségviselője, Bill Sweeney hangsúlyozta, hogy a nyomozás egész éjjel, megállás nélkül tartott. Kiderült, hogy Sayfullo Saipov a New Jerseyben lévő Passaicban bérelt autót, amelyben fegyvereket és késeket találtak.
Andrew Cuomo New York állam kormányzója a sajtóértekezleten kifogásolta Donald Trumpnak a vízumlottót kártékonynak minősítő Twitter-bejegyzését.
Az üzbég származású elkövető ugyanis hét évvel ezelőtt vízumlottóval érkezett az Egyesült Államokba. Cuomo kormányzó szerint az elnök mikroblog-bejegyzése "nem segített". Mint fogalmazott: most az összefogás és az együttérzés ideje van. "A merénylet átpolitizálása a terroristákat segíti" - szögezte le a kormányzó.
Cuomo bejelentette, hogy a hétvégi New York-i maratont a terrormerénylet ellenére megtartják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.