Házkutatás volt több belga városban, négy embert vettek őrizetbe

Brüsszel |

<p>Terrorgyanú miatt összesen tizenhárom házkutatásra került sor több belga városban vasárnap, a hatóságok négy embert vettek őrizetbe - jelentette be a szövetségi ügyészség.</p>

Az ország északi, flamand nyelvű régiójában található Malines-ben négy házkutatás volt, míg Duffelben egy, Brüsszelben pedig nyolc lakást fésültek át a hatóságok.

Az ügyészség közleményében jelezte: összesen kilenc embert hívtak be kihallgatásra, de ötüket elengedték. A nap folyamán döntenek róla, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e a másik négy embert.     

Egyelőre nem tudni, hogy a jelenlegi házkutatásoknak van-e közük a 31 halálos áldozattal és 270 sebesülttel járó keddi merényletekhez, amelyeket az Iszlám Államhoz tartozó szélsőségesek követtek el a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, illetve az uniós negyed közelében található Maelbeek metrómegállóban.     

A belga szövetségi ügyészség képviselői szombaton közölték, hogy "terrorcsoportban való részvétel, terrorista gyilkosság és terrorista gyilkossági kísérlet" miatt vádat emeltek a csütörtökön őrizetbe vett Faycal C. ellen. A médiában Faycal Cheffouként azonosított férfi lehet a brüsszeli reptér biztonsági kameráinak felvételein is látható háromfős terroristacsoport "harmadik tagja", aki nem robbantotta fel magát.     

Két másik, szintén csütörtökön őrizetbe vett férfit, Rabah N.-t és Aboubakar A.-t, egy másik ügyben "terrorcsoport tevékenységében való részvétellel" vádolnak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?