Határérték alatt a légszennyezettség a iszapömlés körzetében

Devecser |

<p>Nem haladja meg az egészségügyi határértéket a légszennyezettség az iszapkatasztrófa térségében - közölte a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság péntek este a közép-dunántúli környezetvédelmi felügyelőség legutóbbi 24 órás mérésének egyesített adatai alapján az MTI-vel.</p>

A légszennyezettségi érték Devecserben köbméterenként 39,2, Ajkán 20,7, Apácatornán 11,3 mikrogramm. A közlemény szerint ezek jóval a határérték alatt vannak, az ugyanis 50 mikrogramm/köbméter. A további mérési eredményekről - köztük a kolontári értékekről - a megyei védelmi bizottság ezúttal nem adott tájékoztatást.
A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség az érintett területen és annak meghatározott körzetében összesen 12 helyszínen folyamatosan méri a légszennyezettséget.
Az ÁNTSZ korábbi közlése szerint a szálló por mértéke október 7. és 16. között Devecser több területén, valamint Somlóvásárhelyen átlépte az egészségügyi határértéket, de nem érte el a tájékoztatási küszöbértéket, amikor már a lakosság figyelmét fel kell hívni arra, hogy fokozottan figyeljenek a gyerekek és idősek porterhelésére. A levegő portelítettsége miatt - mint azt október 10-én közölték - kötelezővé tették a porálarc és a védőszemüveg viselését.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság október 16-án magyar és európai uniós szakértői adatok alapján már arról számolt be, hogy a térségben a szálló por koncentrációja nem haladja meg az egészségügyi határértéket.
Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön Devecserben úgy fogalmazott: a levegő Budapesten az egészségre ártalmasabb a szmog miatt, mint a két hete vörösiszappal elöntött Devecserben és Kolontáron.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?