Három nőt késelt meg egy férfi a norvégiai Sarpsborgban, egyikük életét vesztette

véres kés

A dél-norvégiai Sarpsborg rendőrsége letartóztatott egy férfit, aki három nőt késelt meg kedd éjjel a város különböző pontjain, s az egyik áldozat belehalt súlyos sebeibe.

A támadást követően fegyveres rendőröket vezényeltek az Oslótól mintegy 70 kilométerre délre lévő város utcáira, s a lakosságot otthon maradásra szólították, mivel kezdetben nem tudták, hány elkövetővel kell számolni.

A rendőrség később, hajnali fél 2-kor közölte, semmi nem utal arra, hogy a késelést többen követték volna el.

Az NRK tévécsatorna híradása szerint az egyik áldozat felismerte a támadót, akit Sarpsborg központjában fogtak el.

A bűncselekmény indítóokát egyelőre ismerik, de a Sarpsborg Arbeiderblad című helyi lap megírta, hogy az egyik áldozat férje szerint a késelő házhoz ment. A férj elmondta, tévézés közben hallották, hogy valaki dörömböl az ajtójukon. Amikor kinyitotta, a férfi meg akarta őt szúrni, de neki sikerült a szúrást elkerülnie. A támadó ezután benyomult a lakásukba, és késével megsebesítette a feleségét a karján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?