Három kar, nyolc szak

Nagyvárad. Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap Nagyváradra érkezett, ahol részt vett a Partiumi Keresztény Egyetem ünnepi tanévnyitóján.

Nagyvárad. Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap Nagyváradra érkezett, ahol részt vett a Partiumi Keresztény Egyetem ünnepi tanévnyitóján. A különgéppel érkezett magyar kormányfőt a nagyváradi repülőtéren Tőkés László református püspök, Alföldi László, Magyarország kolozsvári főkonzulja és a Bihar megyei prefektúra igazgatója fogadta. Orbán Viktor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában rövid megbeszélést folytatott az egyházkerület vezetőivel, majd részt vett a nagyváradi újvárosi református templomban tartott hálaadó ünnepi istentiszteleten, ahol beszédet mondott. Ezt követően átadták az egyházkerület felújított és kibővített székházát, amely egyben az egytemnek is otthont ad. A magánegyetem tanévnyitó ünnepségén a kormányfő kíséretében volt Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtitkára. Nagyváradon – a Sapientia Alapítvány és a Partiumi Keresztény Egyetem együttműködéséről szóló áprilisi megállapodás értelmében – 800 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait három karon, összesen nyolc szakon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?