Három férfit feszített keresztre az Iszlám Állam, mert megtörték a böjtöt

Szíria |

<p>A keresztre feszítéseket Szíria keleti részén, Dajr ez-Zaur kormányzóságban hajtotta végre az Iszlám Állam - írja a <a href="http://www.globoport.hu/164127/megtortek-a-bojtot-harom-ferfit-feszitet…;

Három férfi közül kettőt Mayadin településen, a helyi rendőrség épülete előtt, mig a harmadik áldozatot Bukamalnál feszítették ki. Mindhármukat előtte jól megvesszőzték, majd órákig ketrecben tartották, mint az állatokat – közölte a Justice for Life Observatory. Azzal vádolták meg őket, hogy nem tartották be a Ramadánkor minden muszlimnak kötelező böjtöt.

Az Iszlám Államtól egyébként megszokott, hogy Ramadán idején sem áll le a kegyetlenkedéssel. Egy éve 94 embert feszítettek keresztre, köztük öt gyermeket, mert megtörték a böjtöt.

A Ramadán egyébként az iszlám egyik legszentebb ünnepe, a szellemi megtisztulás és a béke időszaka. Ilyenkor a hívőknek 30 napon át, napkeltétől-napnyugtáig böjtölniük kell. Igy emlékeznek meg arról, hogy Mohamed próféta a Híra hegyre vonult vissza, hogy elmélkedjen és böjtöljön, miután Allah átadta neki a Koránt az égből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?