Három évtized után leállítják a kínai gyermekek külföldi örökbe adását Kínában

Kína

Kína nem küld többé gyermekeket a tengerentúlra örökbefogadás céljából – közölte a kormány pénteken Pekingben; a döntéssel egy három évtizedes rendelkezést szüntetnek be a korábban szigorú egygyermekes politikája feloldása után.

Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken elmondta, hogy a kormány kiigazította a határokon átnyúló örökbefogadási politikáját, hogy az összhangban legyen a nemzetközi trendekkel. 

„Az örökbefogadás céljából Kínába érkező külföldiek három generáción belüli, azonos generációs vérrokonaik gyermekének vagy mostohagyermekének örökbefogadásától eltekintve, Kína nem fog több gyermeket küldeni külföldre örökbefogadás céljából” – fogalmazott Mao. 

„Jó szándékukért, szeretetükért és kedvességükért nagyrabecsülésünket fejezzük ki azoknak a külföldi kormányoknak és családoknak, akik kínai gyermekeket szeretnének örökbe fogadni” – tette hozzá. 

Kína az egyik legalacsonyabb születési rátával rendelkezik világszerte, és a kormány az elmúlt időszakban több próbálkozást is tett, hogy a fiatalokat gyermekvállalásra ösztönözze. A gyermekgondozás magas költségei, a munkahelyi bizonytalansággal kapcsolatos aggodalmak azonban visszatartó erők a kínai fiatalok körében. 

A kínai kormány 1979 és 2015 között szigorú egygyermekes családtervezési politikát vezetett be a népesség csökkentése érdekében, de sok család a hagyományok miatt a fiúgyermekeket tartotta meg, míg a lánygyermekeket örökbe adták. 

Kína először 1992-ben nyitotta meg kapuit a nemzetközi örökbefogadás előtt, ez idő alatt több mint 16 ezer kínai gyermeket, főként lányokat fogadtak örökbe külföldi családok szerte a világon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?