Halálos vonatbaleset Gödöllőnél

Gödöllő/Isaszeg |

<p>Meghalt egy férfi a Gödöllő és Isaszeg közötti vasúti átjárónál, amikor személygépkocsijával összeütközött a Budapestről Hatvan felé közlekedő személyvonattal - tájékoztatta kedden az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.</p>

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a helyszínelés jelenleg is tart, a vonat alá gyűrt autót kiszabadították. A gödöllői rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálatot indított az ügyben.

Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke közölte, hogy a Budapest-Hatvan vonalon szünetel a vonatközlekedés, Gödöllő és Isaszeg között vonatpótló autóbuszok járnak. A Miskolcról Budapestre jövő intercity-járat kerülő úton, Aszód és Vác érintésével ért el a fővárosba, a többi intercity-járaton ezen a vonalon késések várhatók. Elmondta: a műszaki mentés után egy felsővezetéket tartó oszlopot is helyre kell állítani, ez alatt a munkálat alatt azonban már egy vágányon lesz közlekedés. Tudomásuk szerint az érintett vasútállomásokon nem jelezték a fénysorompó meghibásodását, a helyszínen azonban tovább vizsgálják, hogy a vasút és a közút kereszteződésénél található szerkezet és a félsorompó működött-e. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?