Halálos áldozatai vannak a londoni tűznek

London |

<p>A londoni tűzoltóság szerint halálos áldozatai vannak a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban szerdán kitört tűzvésznek.</p>

Dany Cotton, a londoni tűzoltóság parancsnoka közleményében számos halálesetről szólt, de közölte, hogy az épület mérete és bonyolult belső szerkezete miatt az áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet megállapítani, és a hatóságok a tűz okát sem ismerik még.   Hozzátette, hogy a londoni mentőszolgálat harminc sérültet szállított öt kórházba.  A tűzoltóparancsnok szerint a 24 emeletes épület mindegyik szintje égett a második emelettől felfelé. Dany Cotton szerint ilyesmire még nem volt példa az ő 29 éves tűzoltói pályafutása alatt.   A parancsnok közölte, hogy a helyszínen negyven tűzoltójármű és több mint kétszáz tűzoltó dolgozik.   Szemtanúk szerint sokan az égő épületben rekedtek. Többen arról számoltak be, hogy embereket láttak kiugrani a toronyházból.   Az 1974-ben épült 120 lakásos házhoz szerda hajnalban riasztották a tűzoltókat. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.   Egyes szakértői vélemények szerint fennáll a veszélye annak, hogy a toronyház összeomlik, mivel statikai szerkezetét a tűzvész meggyengíthette.   A tüzet szerda délelőttre jelentős részben sikerült megfékezni. Az épületből azonban továbbra is sűrű füst tört elő, amelyet London egész területéről látni lehet.   A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.   A városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak helyi szakaszát a rendőrség lezárta, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és az égő házból a szél izzó pernyét, törmelékeket hord a pályákra.   Nick Paget-Brown, a Kensington and Chelsea kerület tanácsának vezetője a Sky News brit hírtelevíziónak szerda reggel azt mondta: a hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy hányan tartózkodhattak a toronyházban a tűz kitörésének pillanatában. Hozzátette: elvileg több százan is lehettek az épületben.   Sadiq Khan, London polgármestere közölte, hogy folyamatos kapcsolatban áll a mentő- és katasztrófavédelmi szolgálatokkal.   A környéken több befogadóközpontot létesítettek az épület körzetéből kitelepített lakók számára. A környékbeli lakók tömegesen ajánlják fel segítségüket a közösségi portálokon, nagyon sokan tettek közzé olyan üzeneteket, hogy készek befogadni otthonukba azokat, akiknek lakása megsemmisült a tűzben.   A toronyházban a Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő vállalata 2015-2016-ban jelentős felújítási munkákat végzett.   A médiaportálokon azonban megjelent a helyi lakóközösség egy tavalyi felhívása, amely arra figyelmeztette a tulajdonosi jogokkal is bíró tanácsi ingatlankezelő céget, hogy a toronyházban annak belső szerkezete, valamint a tárolókban felgyülemlő hulladék miatt folyamatos a tűzveszély. A lakószövetség tavalyi levele szerint 2013-ban egy hirtelen feszültségmegugrás már majdnem tüzet okozott.   A kerületi tanács szerdán közölte, hogy vizsgálatot indított a tűzvész okainak kiderítésére. Ez az utóbbi évek legsúlyosabb épülettüze a brit fővárosban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?