Gyurcsány kihívó nélkül?

Budapest |

Lapértesülés szerint nem lesz komoly kihívója Gyurcsány Ferenc pártelnöknek az MSZP február végi tisztújító kongresszusán, ehhez azonban az is kell, hogy a kormányfő ősszel biztosítani tudja a költségvetés és az adótörvények elfogadásához szükséges parlamenti többséget.

A Népszavának nyilatkozva a párt mértékadó politikusai ma nem számolnak azzal, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfőnek komoly kihívója akadna a pártelnöki poszt elnyeréséért folytatott versenyben. Ám vannak, akik szerint ez a helyzet megváltozik, ha a miniszterelnöknek nem sikerül megszereznie a költségvetés és az adótörvények elfogadásához szüksége támogatást a Szabad Demokraták Szövetségétől - tette hozzá a politikai napilap. A tisztújítás októberben már elkezdődhet. A februári kongresszuson pedig a szocialisták arról a vezetésről döntenek majd, amely a 2010-es választásokig vezeti a pártot, de ekkor határoznak a 2009-es európai parlamenti listáról is - írta a Népszava. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?