Gyurcsány a válság öt magyar okairól

Budapest |

<p>Nekünk, politikusoknak kell jobbaknak lennünk címmel csaknem egész oldalas interjút közölt Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel szombati számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az interjút Georg Paul Hefty, a legtekintélyesebb német konzervatív napilap magyar származású politikai elemzője készítette.</p>

A miniszterelnök a bevezetőben kijelentette: egészen október elejéig - más európai államokhoz hasonlóan - azt gondolták, hogy az amerikai hitelválság csak alig érinti majd az országot. A Magyarországon kialakult válsággal kapcsolatban Gyurcsány Ferenc úgy vélte, hogy a problémák "nagy része, mintegy kétharmada" nem magyar eredetű, egy "lényeges része" azonban mégis Magyarország számlájára írható.

A miniszterelnök négy magyar okot említett. Elsőként azt, hogy az ezredforduló óta a lakosság megtakarítási kvótája rendkívül alacsony. Az egymást követő kormányoknak a lakástulajdon szerzését ösztönző politikája az embereket eltántorította attól, hogy megtakarításokat halmozzanak fel. Második okként említette azt, hogy 2006-ig a magyar állam mindig többet költött annál, amennyi a bevétel volt. "Azóta visszafogtuk a kiadásokat, s most a deficit a bruttó nemzeti termék 3 százaléka alatt lesz" - fűzte hozzá. A harmadik ok a miniszterelnök szerint az, hogy noha a kormányok nagyobbrészt reformokat indítottak el, azok minden esetben meghiúsultak a lakosság és az ellenzék heves bírálatai miatt. Negyedik okként Gyurcsány Ferenc arra utalt, hogy mind az állampolgárok, mind a vállalatok jelentős része az elmúlt években külföldi valutában adósodott el.

"Mindemellett én egy különleges ötödik okot is látok" - fűzte hozzá a miniszterelnök, hangsúlyozva: "Az elmúlt tíz évben mi, magyar politikusok több időt fordítottunk egymás legyőzésére, mint arra, hogy egymással együtt dolgozzunk. Most itt az ideje feltenni a kérdést, vajon így kell-e folytatni tovább, vagy nem." (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?