Guterres: a világban több mint 50 millió városi embert érint a háborús erőszak

António Guterres

A világban több mint 50 millió embert érint városokban a háborús erőszak, Afganisztántól Líbiáig, Szíriáig, Jemenig, sőt azon is túl; a sűrűn lakott városokban sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy megölik vagy megsebesítik a lakókat – jelentette ki az ENSZ főtitkára helyi idő szerint kedden New Yorkban.

António Guterres az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén beszélt erről, amelynek témája az volt, hogy lehetne jobban védelmezni a városi környezetben élő civileket fegyveres konfliktusok idején.

Szólt arról, hogy a konfliktusok során egyes esetekben a civileket összetéveszthetik harcosokkal és megtámadhatják őket. Más esetekben – mondta – a fegyveresek robbanófegyvereket használnak zsúfolt területeken, nem törődve azzal, hogy ezzel sok embernek okoznak életre szóló fogyatékosságot vagy súlyos lelki megrázkódtatásokat.

Friss példaként Guterres felidézte, hogy az Izrael és a palesztin Hamász fegyveresei közötti tavalyi gázai harcokban több tucat iskola és egészségügyi intézmény sérült meg, és közel 800 ezer ember maradt vezetékes víz nélkül.

Afganisztánban tavaly májusban a főváros, Kabul egyik középiskolája előtt elkövetett merényletben 90 diák, főként lányok haltak meg, és további 240 ember megsebesült – tette hozzá.

A főtitkár hangoztatta: a civileket érő kockázat megnő azzal is, hogy a harcosok sokszor közéjük költöznek, katonai létesítményeket és felszereléseket helyeznek el polgári létesítmények közelében.

Szólt arról is, hogy a városi területeken zajló konfliktus messze túlmutat a civilekre gyakorolt közvetlen hatáson. Szerinte a városi háborúk a civileket az ostromok és blokádok kockázatának is kiteszik, amelyek éhezéshez vezetnek. Emberek millióit kényszerítik távozásra otthonukból, hozzájárulva ahhoz, hogy hatalmas mértékűvé nő a menekültek és a belső menekültek száma, több millió tonna törmelék keletkezik, ami hatással van a környezetre és az emberek egészségére.

Négy évvel ezelőtt az iraki Moszulban a lakások 80 százaléka megsemmisült, még mindig mintegy 300 ezer ember kényszerül lakóhelyétől távol élni – mondta.

Guterres sürgette a harcoló feleket, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot, amely tiltja a civilek vagy a polgári létesítmények elleni rajtaütéseket, valamint a válogatás nélküli támadásokat és a civilek emberi pajzsként való felhasználását.

Peter Maurer, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának elnöke elmondta a tanácsnak, egyre több bizonyíték van arra, hogy a városi területeken folytatott háborúk elfogadhatatlan károkat okoznak a civileknek. Hangsúlyozta, az ismételt felhívások nem eredményeztek jelentős javulást, és a konfliktusok urbanizálódása „masszívan negatív hatással van a városi területek lakosságára”.

Mahamadu Bawumia ghánai alelnök azt mondta, hogy a terror és az erőszakos szélsőséges csoportok, köztük a Boko Haram, az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQIM), a szomáliai al-Shabaab és az Iszlám Állam terrorszervezetek felemelkedése rávilágított a civil életeket fenyegető valódi veszélyre.

Afrikában számos konfliktus továbbra is kihat a civilekre, gyakran azt eredményezi, hogy a polgári lakosságot bűnbaknak tekintik, és ennek jegyében emberi pajzsként használják őket – hangoztatta.

Ukrajna helyettes nagykövete, Jurij Vitrenko azt mondta a tanácsnak, az orosz agresszió 2014-ben, amely a Krím félsziget annektálását eredményezte, az ukrán és az orosz erők között vérontáshoz vezetett, továbbá ahhoz, hogy az oroszok által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok folyamatosan támadják a konfliktusövezetekben lévő ukrán városok lakónegyedeit.

Azt mondta, hogy Ukrajnának nem áll szándékában semmilyen katonai akciót végrehajtani szuverén területének megszállt részein, sem az orosz határ mentén.

„Nem látunk alternatívát a nemzetközi fegyveres konfliktus politikai és diplomáciai megoldására, és továbbra is minden járható utat meg fogunk keresni ezek megteremtésére”.

Szerinte a kiindulópontként Oroszországnak fokozatosan csökkentenie kellene a feszültséget Ukrajna határain, ki kell vonnia erőit a térségből és a Krímből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?