Guantánamón állítják bíróság elé a szeptember 11-i támadás kitervelőjét

Washington |

<p>Polgári bíróság helyett Guantánamón, katonai esküdtszék előtt fogják tárgyalni a 2001. szeptember 11-i terrortámadás kitervelésével kérkedő Kálid Sejk Mohamed perét - jelentették be hétfőn Washingtonban.</p>

Barack Obama amerikai elnök március 7-én törölte el az új pereknek a kubai területen találgató guantánamói haditengerészeti bázison történő beindítására vonatkozó tilalmat. Az amerikai elnök ezt azzal indokolta: a kongresszus költségvetési határozatával megakadályozta, hogy a foglyokat amerikai területen, polgári bíróság állítsák.

Ugyancsak a kubai területen lévő támaszponton állítják majd Mohamed négy cinkosát, Valid bin Attast, Ramzi Binalsibhet, Ali Abdul Aziz Alit és Musztafa Ahmed al-Havszavit.

A döntésről egyelőre névtelenül nyilatkozó tisztségviselők után a hivatalos bejelentést a nap folyamán Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter fogja megtenni.

Az amerikai legfelsőbb bírósága hétfőn elutasította három guantánamói fogoly fellebbezését, öt további - ujgur nemzetiségű - fogoly esetében pedig elvetette beadványuk megvizsgálását. Az utóbbiak azt akarják elérni, hogy az Egyesült Államokban maradhassanak.

A fellebbezést kérvényező három külföldi - két jemeni és egy kuvaiti  -  már kilenc éve raboskodik Guantánamón. A foglyok külön-külön kérték a washingtoni fellebbviteli bíróság számukra kedvezőtlen döntéseinek felülvizsgálatát. Mindhárman tagadják, hogy harcoltak volna Afganisztánban.

A guantánamói börtönökben jelenleg 172  fogoly van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?