GPS-blokkolóval lopták volna a mobilt Komáromban

Tatabánya |

<p>Haditechnikai eszköznek minősülő GPS- és mobiltelefon-blokkolót, valamint több riasztó- és gázfegyvert találtak egy nyolctagú rablóbandánál, akiket csütörtökön akadályoztak meg egy kamionnyi mobiltelefon elrablásában - mondta Komárom-Esztergom megye rendőr-főkapitánya hétfői sajtótájékoztatóján.</p>

A rablók figyelőt állítottak és a végrehajtó csoport után "takarítók" tüntették volna el a rendőrök elől a bűncselekmény nyomait. A rakomány értéke meghaladta a félmilliárd forintot. A megyei főkapitányság a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI) közösen akadályozta meg a rablást - tette hozzá Csizmadia Gábor ezredes.
A főkapitány tájékoztatása szerint az 1-es út környékén céltalanul lődörgő idegenekről kaptak lakossági bejelentést. Mivel a környéken sok úgynevezett trükkös lopás fordult elő, figyelni kezdték a férfiakat és kiderült, hogy három csoportban nyolc ember tart egymással kapcsolatot.
A főkapitányság és az NNI munkatársai csütörtökön 21 óra körül egyszerre csaptak le a gyanúsítottakra. Kiderült, hogy az ácsi vasúti átjárónál akarták megtámadni a kamiont, miután a sorompót tilosra állítják. A telefonokat Nyergesújfalu környékén rakodták volna át, az eszközöket Budapesten akartak értékesíteni.
A gyanúsítottakkal szemben bűnszervezetben elkövetett rablás előkészülete miatt indult eljárás. E bűncselekményért 4 év szabadságvesztés is kiszabható. Ha végrehajtották volna a cselekményt, 15 év lett volna a büntetés kiszabható maximuma - tette hozzá a főkapitány

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?