Görögországban a konzervatívok nyertek, kormányt tudnak alakítani a Paszokkal

Athén |

<p>A konzervatív Új Demokrácia (ND) párt került a vasárnapi görögországi parlamenti választás eredménylistájának élére, és így lehetővé válhat a kormányalakítás a Pánhellén Szocialista Mozgalommal (Paszok) - közölte első hivatalos becslésében a görög belügyminisztérium.</p>

 

A belügyi tárca közlése szerint az ND a szavazatok 29,5 százalékát kapta, s a bónuszmandátumokkal együtt 128 mandátumot szerezhet a 300 fős parlamentben. A Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) a szavazatok 27,1 százaléka révén 72 helyet kaphat. A szocialista Paszok a voksok 12,3 százalékát kapta meg, és 33 helyhez juthat a parlamentben. 
Az ND egyik vezetője már be is jelentette pártja választási győzelmét, s nemzeti egységkormány megalakítására szólított fel.
Az ND és a Paszok - mindkét párt támogatja a megszorításokat, és meg akarja tartani az ország euróövezeti tagságát - szűk parlamenti többségre támaszkodó koalíciós kormányt alakíthat.

(Frissítve: 21:45)

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?