George W. Bush is megelégelte Trump média elleni háborúját

Washington |

<p>A sajtószabadság elengedhetetlen a demokrácia fenntartásához - jelentette ki George W. Bush, volt amerikai elnök hétfőn egy interjúban, amikor azzal összefüggésben kérdezték, hogy a hivatalban lévő államfő, Donald Trump az amerikai nép ellenségének nevezte a sajtót.</p>

A volt amerikai elnökkel az NBC televízió készített interjút, abból az alkalomból, hogy könyvet írt Portraits of Courage: A Commander in Chief's Tribute to America's Warriors (A bátorság portréi: egy főparancsnok tiszteletadása Amerika harcosainak) címmel.     

Bush elnök, amióta elhagyta a Fehér Házat, nem kommentálta nyilvánosan az amerikai politikát és tartózkodott utódja, Barack Obama politikájának értékelésétől is, még akkor is, amikor Obama visszavonta az ő korábbi elnöki rendeleteit, vagy amikor azt mondta, hogy az ő politikája olyan volt, mint amikor "kátyúba vezetnek egy autót". George W. Bush ezúttal is kerülte, hogy az amerikai politikára vagy Donald Trumpra közvetlenül bíráló megjegyzéseket tegyen, de nem hagyta válasz nélkül, amikor az újságíró - Trump elnöki minapi kijelentésére utalva - azt kérdezte tőle, hogy "nevezte-e valaha is az amerikai nép ellenségének a médiát?". Bush kifejtette, hogy a médiát elengedhetetlennek tartja a demokráciához. 

"Szükségünk van a független médiára, hogy elszámoltassa az olyan az embereket is, mint jómagam. A hatalom nagyon is függőséget okozhat. És rombolhat. És fontos, hogy a média elszámoltathassa azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal, akár itt, akár más országban" - fogalmazott a volt elnök. Hozzátette, míg hivatalban volt, sok időt szánt arra, hogy meggyőzze Putyin orosz elnököt a független sajtó fontosságáról. 

A Trump-kampány és orosz tisztségviselők közötti esetleges kapcsolatfelvételről szóló sajtóhírekre vonatkozó kérdésre George W. Bush megkerülte a választ, leszögezte, hogy nem jogász, ugyanakkor bizonyos abban, hogy ezt a kérdést meg kell válaszolni. 

Az egyes muszlim országokból érkező beutazások átmeneti felfüggesztésére vonatkozó kérdésre válaszolva Bush elnök kifejtette, hogy "ideológiai konfliktusról" van szó.

"Akik ártatlanokat gyilkolnak, azok nem vallásos emberek. Egy ideológiát akarnak előmozdítani, de már régen is néztünk szembe ilyesfajta ideológusokkal" - mondta a volt elnök. Amikor a riporter azt kérdezte tőle, hogy támogatja-e Trump elnököt a beutazások felfüggesztésében, George W. Bush azt válaszolta, hogy híve a befogadó bevándorlási politikának, de ezzel egyidejűleg a törvényesség betartásának is.     

George W. Bush öccse, Jeb Bush volt floridai kormányzó az elnökjelöltségért folyó kampányban Donald Trump egyik vetélytársa volt, és Bush elnök Dél-Karolinában kampányolt is a testvére mellett. Ám Jeb Bush olyan kevés támogatót szerzett, hogy a dél-karolinai előválasztás után vissza is lépett az elnökjelöltségért folyó küzdelemből. A Bush-család megnyilvánulásai azóta többnyire Trump-ellenesek voltak, bár idősebb Bush elnök levélben gratulált Trumpnak a megválasztásához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?