Frankfurti könyvvásár: a nyomtatott könyvet nem fenyegeti veszély

Berlin |

<p>A könyv világa döntő részben még mindig papíralapú, az elektronikus könyv nem gyűrte maga alá a nyomtatottat - értékelte a világ legtekintélyesebb könyves seregszemléjének tartott frankfurti nemzetközi könyvvásárt az MTI-nek adott nyilatkozatában a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke.</p>

Zentai Péter László hangsúlyozta, hogy az egész földkerekség kultúrája tükröződött vissza a vasárnap véget érő vásáron, amelyet kínálata és méretei alapján "beláthatatlannak és bejárhatatlannak" nevezett. Emlékeztetett arra, hogy öt nap alatt a 15 ezer négyzetméter alapterületű vásárt mintegy 300 ezer látogató kereste fel, azon 106 országból - köztük Magyarországról - csaknem 7500 kiállító volt jelen.
A nagy hagyományokkal rendelkező, az elmúlt évtizedekben a magyar irodalomnak is számtalan elismerést hozó frankfurti könyvvásárok sorában a mostani immár a 63-dik volt.  Az idei esztendőben - akárcsak az elmúlt években - az egyik fő téma, illetve fő irányzat a folytatódó digitalizálás, az elektronikus könyvek térnyerése volt. Mindezek ellenére Zentai Péter László hangsúlyozta, hogy a nyomtatott könyvet nem fenyegeti veszély. Felidézte, hogy a frankfurti vásáron már tíz évvel ezelőtt az volt a jelszó, hogy "Sorry Mr. Gutenberg", de - mint hangsúlyozta - Gutenberg találmánya, a nyomtatott könyv ma is él.
Mindennek alátámasztására utalt arra, hogy a világ egyik legigényesebb, legsokrétűbb, legjobb könyvkiadása a német, a teljes német könyvpiacnak ugyanakkor mindössze 0,5 százaléka az elektronikus könyv. Magyarországon körülbelül ugyanekkora ez a részesedés. A digitális könyvek aránya a legfejlettebb számítástechnikával rendelkező országokban sem éri el a 10 százalékot. Bár szinte hetente jelenik meg értékelés az úgynevezett e-könyv térnyeréséről, a frankfurti könyvvásáron semmifajta "elsöprő erőt" nem lehetett tapasztalni - fogalmazott az MKKE elnöke, utalva arra: a trendváltásról sok szó esik, de valójában az még messze nem következett be. A világ nyomtatásban megjelenő kulturális kínálata nem csökkent.
Ez a kultúra ugyanakkor ugyanolyan sokrétű, izgalmas és újdonságot hozó, mint eddig. Ráadásul a harmadik világ gazdasági növekedése óriási tömegeket von be a könyvkiadásba, elég csak Kínát és Indiát említeni. A gazdasági válság közvetve mégis éreztette hatását a mostani vásáron, ahol a tavalyihoz képest csekély mértékben csökkent a látogatók száma, a résztvevőké pedig stagnált, ami tulajdonképpen csökkenést jelent. Drámai visszaesésről azonban nincs szó.
Magyarország - mint emlékeztetett -  igazán irodalmával vált ismertté Németországban, ezért a magyar standon a kortárs és a határon túli magyar irodalom legjobbjainak alkotásai kerültek most is bemutatásra. Az állami támogatás hiánya miatt  ugyanakkor most kisebb léptékű kulturális programot tudtak szervezni, mint korábban. A "főszereplő", Garaczi László volt, akinek Ausztriában a közelmúltban német nyelven megjelent legújabb, Arc és hátraarc című könyvét a Bécsben élő kiváló magyar fordító, Buda György mutatta be. Ugyanakkor "az idők szavát követve" a  magyar standon is konferenciát szerveztek az elektronikus könyvekről az egyik legnagyobb ilyen jellegű magyar tartalomközvetítő, a Kossuth Kiadó szervezésében.    
Zentai Péter László elmondta, hogy a vendégország, Izland lenyűgözte a látogatókat. A kis szigetország, amelynek éves könyvtermése körülbelül 1000 - miközben Magyarországé mintegy 13 ezer -, olyan káprázatos, kedves és kulturált bemutatkozást szervezett, amelyhez hasonló még nem volt a frankfurti könyvvásárok több évtizedes történetében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?