Franciaország nem fogad be az eddiginél több menekültet, ha Fillon lesz az elnök

Berlin |

<p>Franciaország nem fogad be az eddiginél több menekültet, ha Francois Fillon győz az elnökválasztáson tavasszal - mondta a konzervatív jelölt külpolitikai és Európa-politikai megbízottja egy szombati német lapinterjúban.</p>

Bruno Le Maire a Bild című lapban közölt interjúban kijelentette, hogy Francois Fillon államfőként semmiképpen nem járulna hozzá az eddigi nagyságrendet meghaladó létszámú menekült befogadásához, mert Franciaország politikailag és gazdaságilag jelenleg nem képes erre.

A Fillon győzelme esetén a külügyminiszteri poszt elnyerésére esélyesnek tartott politikus hangsúlyozta, hogy döntő fontosságú a francia-német együttműködés. Ez az előző két francia államfő idején "másként" volt, de most már "egy másodpercet sem szabad elvesztegetnünk, ha együtt meg akarjuk menteni az Európai Uniót".

Az EU minden eddiginél nagyobb veszélyben van, fenyegeti az iszlamista terrorizmus, a populizmus és "saját tehetetlensége". Nem csak Szíria ügyében "tűnt el a nemzetközi porondról", és ha továbbra is egy helyben toporog és vég nélküli vitákat folytat, akkor "felőrlődik az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között" - mondta Bruno Le Maire.

Fillon belpolitikai programjáról szólva Le Maire kiemelte, hogy hazájának négy nagy reformra van szüksége: meg kell alkotni az új nyugdíjrendszert, csökkenteni kell az államháztartási hiányt és az államadósságot, vissza kell szorítani az állami bürokráciát és erősíteni kell a munkaerőpiac rugalmasságát.

Arra a kérdésre, hogy miért sikerülnének éppen most ezek a régóta esedékes, ám rendre elbukó szerkezeti átalakítások, Bruno Le Maire azt mondta, hogy már nincs tovább, "Franciaország háttal a falnak áll", és a reformok nélkül soha nem szerzi vissza politikai, katonai és gazdasági erejét. A legtöbb francia azonban készen áll a változásra, és ugyan biztosan lenne ellenállás, de Francois Fillon államfőként kitartana "világos irányvonala mellett".

A hétvégi német sajtóban egy másik francia elnökjelölt, a függetlenként induló, baloldali Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter is megszólalt, aki a Welt am Sonntag című vasárnapi lapban az előzetesen ismertetett részletek szerint jelezte, hogy szintén új menekültpolitika bevezetésére készül.

Mint mondta, egy új stratégiára, "egyszerre emberséges és hatékony" menekültpolitikára van szükség, amely az EU-n kívüli, úgynevezett harmadik országokban létrehozandó befogadóközpontokra épül. Ezekben kellene elbírálni a menedékjogi kérelmeket, így már csak a menekültként elismert emberek léphetnének be az EU-ba.

Emmanuel Macron élesen bírálta az EU-Törökország menekültügyi megállapodást, amely szavai szerint "nagyon rossz alku, mint az összes szerződés, amelyet egyedül, másokra tekintet nélkül és elsietve kötöttek meg".

A menekültek 2015-ös németországi befogadásáról szólva kiemelte, hogy ugyan támogatja Angela Merkel kancellár "erkölcsi döntéseit", de helytelennek tartja "a többi uniós tagországgal való egyeztetés teljes hiányát".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?