Franciaország az ENSZ BT összehívását kezdeményezte

Párizs |

<p>Az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az iraki helyzettel kapcsolatban Laurent Fabius francia külügyminiszter csütörtökön, miután az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet elfoglalta az ország legnagyobb keresztény települését.</p>

"A helyzet súlyossága miatt Franciaország kéri a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását, hogy a nemzetközi közösség mozgósíthasson és felléphessen az iraki terrorista fenyegetéssel szemben" - közölte Fabius.

A francia diplomácia vezetője leszögezte: Párizst mély aggodalommal töltik el a szélsőségesek észak-iraki harci sikerei, illetve a dzsihádisták által uralt területeken a polgári lakosság és a vallási kisebbségek ellen elkövetett súlyos jogsértések. A nemzetközi közösségnek mindenekelőtt biztosítania kell a veszélyeztetett lakosság védelmét - mondta Lauren Fabius.

Az Iszlám Állam június óta jelentős iraki területeket foglalt el, ahol "kalifátust" kiáltott ki, és a saría (iszlám vallási jog) radikális értelmezésén alapuló jogrendet vezetett be. Az IÁ Moszulban és más településeken szenthelyeket rombolt le és tömegesen végzett ki embereket (elsősorban katonákat és rendőröket).

A szervezet fegyveresei csütörtökre virradóra kerítették hatalmukba az ország északi részén fekvő Karakost, a legnagyobb iraki keresztény várost, illetve több más települést Moszul környékén. Az 50 ezres Karakost csak keresztények lakják, oda a közelmúltban sok más településről menekültek keresztények az IÁ elől. Az ENSZ adatai szerint Irakban eddig már mintegy 200 ezer ember menekült el az IÁ rémuralmától való félelmében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?