Forsthoffer Ágnes: A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen

forsthoffer agnes

A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen nemcsak az átláthatóság és a közélet tisztaságának növelése vagy a közvélemény információigényének korrekt kielégítése miatt, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is – közölte a magyar Országgyűlés elnöke a Facebook-oldalán.

Forsthoffer Ágnes azt írta: a vagyonnyilatkozati adattartalom alkalmatlan bárki vagyoni helyzetének vagy vagyongyarapodásának megállapítására, mivel az adatkérés elavult és nagyon hiányos, évről évre összehasonlíthatatlan, nem biztosítja a transzparenciát.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy a hatályos vagyonnyilatkozati rendszer egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekét szolgálta”

– fogalmazott a házelnök.

Hangsúlyozta, hogy a következő, a jövő év elején benyújtandó vagyonnyilatkozatok már egy új rendszerben kell, hogy készüljenek.

Hozzátette, hogy a Tisza képviselői közül legtöbben olyan szakemberek, akik komoly szakmai pályafutás után, stabil vagyoni helyzettel léptek a politikába. „Nem gazdagodni jöttek, hanem szolgálni” – írta Forsthoffer Ágnes.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?