Fidesz-nagygyűlés a Kossuth téren - percről percre

Budapest |

<p>A nemzet terének nevezte a Kossuth teret Schmitt Pál házelnök, amikor köszöntötte a Fidesz-KDNP ünnepi, a kormány megalakulását követő nagygyűlésének résztvevőit szombaton az Országház előtt.</p>

15.30

A fideszes politikus úgy fogalmazott: "mától véglegesen visszafoglaltuk" a Kossuth teret, újra eljött az idő, amikor "újra kezünkbe vehetjük" az ország és a nemzet sorsát.
Kitért arra: nyolc év kellett ahhoz, hogy ne legyen kordon az ország háza és a nemzet között, ami elzárja a különféle világnézetű és származású embereket attól, hogy közel kerüljenek a Szent Koronához. 
Szép ünnepet Magyarország - zárta a tömeghez intézett szavait Schmitt Pál, aki szerint, ha lenne az ország házának lelke, bizonyára azt is megérintené, akárcsak az ő lelkét, az ünneplők látványa.

15.59
Orbán: a szívem hozott a Kossuth térre
"Nem a tisztem, hanem a szívem hozott ide" - mondta a fővárosi Kossuth téren összegyűltek előtt, a Fidesz-KDNP szombati nagygyűlésén Orbán Viktor.
Az új miniszterelnök beszéde elején úgy fogalmazott: van valami, ami minden posztnál fontosabb. "Itt, a Kossuth téren, önök előtt, előttetek egy vagyok azok közül, akik mindig hittek abban, hogy mi, magyarok képesek leszünk végérvényesen szakítani a kommunista múlttal és annak örökségével" - mondta.
"Egy vagyok azok közül, aki magyar, tehát nem keleti, nem nyugati, hanem magyar országot akart, amely a saját lábán áll, saját útját járja, és a saját tengelye körül forog" - közölte.

 

16.08
Orbán: "nehéz lesz"
A győzelem után, a munka megkezdése előtt sem mondhatok mást, mint hogy "nehéz lesz" - fogalmazott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP Kossuth téri nagygyűlésén, szombaton.
A frissen megválasztott miniszterelnök azt mondta: azért kérte, hogy ismét a Kossuth téren találkozzanak, mert ennek, a nyolc éve e téren született közösségnek a hitéből, elszántságából szeretne erőt meríteni a következő évekre, mert tudja, élete legnehezebb feladata előtt áll.
A kormányfő úgy vélekedett: ha a Kossuth téri közösséget maga mellett, illetve mögött tudhatja, nincs az a nehéz munka, amibe ne vágna bele örömmel.

16.09
Orbán: mostanra elég okosak, erősek lettünk
Orbán Viktor szerint mostanra lettek elég okosak és erősek ahhoz, hogy az átmenet korszakát lezárják, és új irányba fordítsák az országot.
Az új kormányfő a Fidesz-KDNP szombati budapesti nagygyűlésén azt mondta: 2002-ben még nem voltak elég erősek, 2006-ban még nem voltak elég okosak, hogy legyőzzék a hazugságot, a népbutítást, a spekulációt. Azonban "mostanra elég erősek és elég okosak lettünk, hogy az átmenet korszakát lezárjuk, és új irányba fordítsuk Magyarországot" - fogalmazott.
Hangsúlyozta, nagy munka vár rájuk, hiszen "térdre roskadt hazánkat talpra kell állítani, és erős, tekintélyes országgá kell formálni".

16.14
Kósa: a gyurcsányizmus torzszülött ikertestvére a demszkyzmus
Kósa Lajos szerint a főváros az utolsó fészke annak a gondolkodásmódnak, mentalitásnak, amelyet szeretnének múlttá tenni. A Fidesz ügyvezető alelnöke szombaton a Fidesz-KDNP budapesti, a kormány megalakulását követő nagygyűlésén úgy fogalmazott, van még akadálya a nemzeti együttműködésnek.
Kósa Lajos utalt egy angol mondásra, amely szerint a kampány a miniszterelnök eskütételével kezdőik. Ez úgy magyarázta, hogy a jó és tisztességes kormányzás a legjobb kampány, ezért a Fidesz feladata a jó és tisztességes kormányzás lesz.
Kijelentette: a nemzeti együttműködés programját tízmillió emberrel együtt szeretnék megvalósítani.
Hangsúlyozta, hogy ez a felfogás eltér attól, amit az előző nyolc évben lehetet tapasztalni, ahol "nagyjából az volt a politikai krédó, hogy a kormányzás egyáltalán nem számít, mindenki vigye haza, vagy a cimboráinak, amit ér, lát a közösből". Szavai szerint ez a gyurcsányizmus, aminek vége kell, hogy legyen.
Hozzátette, hogy emellett van még akadálya a nemzeti együttműködésnek. Szavai szerint a fővárosiak ugyanis tudhatják, hogy a gyurcsányizmusnak van egy "torzszülött ikertestvére, demszkyzmusnak hívják. Ennek van egy unokatestvére, hagyóizmusnak hívják. Szép kis család. De ne felejtsük el, az országban győztünk, szeretnénk mindenkivel együttműködni, de látjuk, a főváros az utolsó fészke annak a gondolkodásmódnak, mentalitásnak, amit szeretnénk múlttá tenni" - mondta Kósa Lajos.
A szociálliberális húsz év többet ártott a fővárosnak, mint a Vörös Hadsereg vagy a török megszállás - értékelte.
Leszögezte, hogy mindenkivel együtt akarnak működni, de a főváros az utolsó fészke annak a gondolkodásmódnak, mentalitásnak, amit szeretnének múlttá tenni.
Kijelentette, hogy a főváros az ország legfontosabb városa és a nemzeti együttműködés rendszerében Budapestnek kitüntetett szerepe van. Szavai szerint viszont a fővárosi politika mindennapjai most a Kék Fényben játszódnak, "többen ülnek börtönben a fővárosi MSZP-sek közül, mint a városházán". Úgy fogalmazott, hogy a szocialisták, összefogva a liberálisokkal, elérték, hogy a főváros most a nokiás dobozokról és Hagyó Miklósokról híres.
Kósa Lajos azt mondta, hogy nem az önmagában a baj, hogy ügyetlen a városvezetés és nem sikerültek a programjai, nagyobb bűn, hogy ellopták és szétzüllesztették Budapestet. "Ma szégyenkezünk a saját fővárosunk miatt" - jelentette ki a politikus.
Most sem ébrednek a főváros urai, "a legfontosabb mondanivalójukat már saját elvtársaik is kiröhögik, Horváth Csaba, ingyen lesz a BKV mindenkinek" - mondta Kósa Lajos, aki kijelentette, hogy a nemzeti együttműködés nagy rendszerét akkor tudják megvalósítani, ha öszefognak a fővárosiakkal és "ezt a gyurcsányizmus torzszülöttjét, a demszkyzmust végleg lezárjuk, végleg a múltba küldjük" - mondta az alelnök, aki a "Hajrá Magyarország, hajrá fővárosiak!" mondattal köszönt el.

 

16.19
Orbán: "nem babazsúrra készülünk"
Orbán Viktor szerint az új kormánynak azért kell dolgoznia, hogy mindenkinek jobb legyen Magyarországon élni. A kormányfő szombaton a Kossuth téri nagygyűlésen közölte: már értek el gyors sikereket, de ez ne tévesszen meg senkit, "nem babazsúrra" készülnek.
A miniszterelnök beszédében leszögezte: azért dolgoznak majd, hogy mindenkinek jobb legyen itt élni, azoknak is, akik nem a Fideszre, vagy a KDNP-re szavaztak, vagy nem mentek el szavazni; de értük is felelősek, ők is a nemzethez tartoznak.
A kormány megválasztása előtti gyors sikerének nevezte többek között, hogy minden eddiginél nagyobb lépést tettek a "nemzet határon átívelő újraegyesítése felé".
Orbán Viktor leszögezte: a gyors sikerek ne tévesszenek meg senkit, "nem babazsúrra" készülnek.

16.32
Semjén: közjogi értelemben egyesült a magyar nemzet
Közjogi értelemben egyesült a magyar nemzet - jelentette ki Semjén Zsolt a Fidesz-KDNP nagygyűlésén szombaton a Kossuth téren.
Megjöttünk, mi nem kértünk száz napot, tíz napot, egy napot, egyetlen órát sem, a kormány még meg sem alakult, már megteremtettük, hogy a magyar nemzet közjogi értelemben egyesült - mondta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítására utalva a KDNP elnöke, akinek szavait "szép volt fiúk" felkiáltással fogadta a tömeg.
A kereszténydemokrata politikus kiemelte: az a nemzet, ami eddig is egy volt nyelvében, kultúrájában, történelmében, most végre közjogi értelemben is egy nemzet lehet.
Emlékeztetetve a héten elfogadott jogszabály részleteire rámutatott: a határon túliak nem úgy kaphatják meg az állampolgárságot, mint ahogy azt a szocialisták akarták, korlátozottan, hanem teljes körűen.
"Nincs A és B kategóriájú magyar állampolgár, nincs első és másodosztályú magyar állampolgár, egy magyar nemzet van, egy magyar állampolgársággal - szögezte le, hozzátéve: nem tekintik kárnak, vagy veszélynek, ha egy pilisi szlovák felveszi a szlovák, vagy egy Gyulán élő román a román állampolgárságot.
Elvárjuk azonban, hogy a határon túl élő magyaroknak is lehessen magyar állampolgárságuk. Ha Romániának, Szerbiának, Horvátországnak, Szlovákiának lehet, akkor lehet nekünk is - jelentette ki.
Semjén Zsolt szerint jövő ilyenkor a nemzettársaink a polgártársaink is lehetnek. "Isten hozott kilencven keserves év után erdélyiek, felvidékek, délvidékiek, kárpátaljaiak, bárhol a világban élő magyarok, magyar állampolgárként" - fogalmazott.
A kormánypárti politikus megígérte, a második Orbán-kormány meg fog védeni minden magyar közösséget és embert, bárhol éljen is a világban.
Kitért arra is, hogy mindenkivel megpróbálnak szót érteni, de aki nem akar velük szót érteni, azoknak a kedvéért "soha többet nem adjuk fel nemzeti érdekeinket és emberi jogainkat"
A kereszténydemokraták első embere felidézte, hogy "Gyurcsány Ferenc és két tettestársa" nem átallott a magyarság ellen szavazni, 2004. december 5-én nem átallottak a saját nemzetük ellen kampányolni. Utalva arra, hogy több mint 97 százalékos többséggel fogadták el az állampolgárságról szóló törvényt kiemelte: a nemzeti egység megvalósult, a szocialistákban is felébredt a jóérzés, és ezáltal a saját pártjuktól is megvetetten "ezek az emberek, a gyurcsányizmus a történelem szemétdombjára került" - fogalmazott.
Semjén Zsolt beszélt arról is, hogy "kutya nehéz" időszak következik, az országot kirabolták, kifosztották, a szekrényeket telerakták csontvázakkal, az utakat taposóaknákkal.
Mi azonban nem a meghátrálás emberei vagyunk! - mondta a politikus, aki azt ígérte, a következő éveket arra szentelik, hogy felépítik Magyarországot a romokból. Ma a tüzes szív, holnap a hideg fej időszakának kell jönnie - tette hozzá. Azt kérte, hogy amikor nehéz időszak következik a kormányzásban, akkor is álljanak mögöttük - amire a tömeg Ott leszünk! felkiáltással válaszolt.
Hozzátette: pontosan tudják, hogy az egyetemes magyar nemzetnek felelősek, térben és időben. Nemcsak az anyaország, hanem a határon túl és a világon bárhol élő magyarság felé. Nemcsak az itt élőknek, hanem őseink és utódaink felé - emelte ki Semjén Zsolt.
A KDNP elnöke úgy fogalmazott: megdöntöttük a nemzetellenes gyurcsányizmust és megalapítottuk a nemzeti együttműködés rendszerét, ami azt jelenti, hogy folytatjuk Szent István országépítő nagy művét.

16.49
Véget ért az ünnepi találkozó a Kossuth téren
Orbán Viktor kormányfő beszédét követően a Szózattal zárult szombat délután négy óra után a Fidesz-KDNP ünnepi nagygyűlése, amelyet a kormány megalakulását követően tartottak a fővárosi Kossuth téren.
Az Országház főbejárata előtti parkolót teljesen megtöltötték az ország különböző részeiről érkezett szimpatizánsok, akik nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtattak, illetve településneveiket tartalmazó transzparenseket emeltek a magasba; az úttesten csak kevesen álltak.
Az emberek a Kossuth és a Rákóczi szobor környékén, a fák alá húzódtak a kezdetben még tűző nap elől, és az ott elhelyezett kivetítőkön kísérték figyelemmel a Parlament főbejárata előtti lépcsőkre épített színpadon zajló beszédeket. Sokan álltak a Földművelésügyi Minisztérium épületének árkádjai alatt is.
Bár az Alkotmány és a Honvéd utca kereszteződésébe is elhelyeztek egy óriás kivetítőt, a rendezvény ideje alatt az Alkotmány utcában csak mintegy két-három tucatnyi ember sétálgatott, a kivetítő előtt pedig alig százan figyelték a szónokok beszédeit.
A nagygyűlésen beszédet mondott Schmitt Pál házelnök, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is. Amikor a frissen esküt tett Orbán-kormány és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség tagjai a  színpadra vonultak, hosszas tapssal és éljenzéssel, zászlólobogtatással fogadták őket.
Az új kormányfő és a miniszterek még a Szózat elhangzása előtt bevonultak a Parlament épületébe. A megmozdulás narrátora a nagygyűlés végén arra kérte az embereket, vigyázzanak magukra és egymásra, mert a meteorológusok jégesőt jósoltak.
A fővárosi Kossuth tér a rendezvény végét követően mintegy 20 perc alatt kiürült, és a munkások elkezdték bontani a kivetítőket és az emelvényeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?