Fidesz: megbukott az MSZP kampánya

Budapest |

<p>Cser-Palkovics András szerint megbukott az MSZP "Beindultunk" elnevezésű kampánya, mert az emberek nem hiszik el ennek üzeneteit.</p>

A fideszes politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a valódi kormányzás nem helyettesíthető több tízmillió forintos kampányokkal. Emlékeztetett arra: a közvélemény-kutatások szerint a kampány négy fő állítását a megkérdezett emberek 70 százaléka kétkedéssel fogadta, és a szocialisták 20 százaléka sem értett vele egyet. Elmondta: a szocialisták a kampányban bizonyítani próbálták, hogy jól mennek a dolgok, miközben ez nincs így, hiszen alacsony a növekedés, magas az infláció, és egy év alatt 31 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma.

A fideszes politikus úgy látja, Gyurcsány Ferenc mögül a saját pártja is elveszett, hiszen a kampány beindulása óta egyetlen szocialista politikus sem használta a "beindultunk" szót.

Cser-Palkovics András kitért arra is: a Medián 2400 fős mintán készített közvélemény-kutatásából pedig kiderült, hogy az emberek soha ilyen nagy mértékben nem támogatták az előre hozott választásokat, hiszen a megkérdezettek 46 százaléka látná ebben a megoldást. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?